Boncasztalon Robert A. Heinlein regénye, az 1993-ban kiadott Matuzsálem gyermekei.

Öregek

 A Cédrus Kiadó sorozata nagy szolgálatot tett a kilencvenes években, és érthető is, hogy a science fiction egyik nagy alakjának korai regényével indítottak. A történet szerint a rendkívül hosszú életű családokat irigység és a mássággal szembeni előítéletek veszélyeztetik, a regény saját mentőakciójuk története egy Lazarus Long nevű tagjuk vezetésével.

Öreges

A regény 1941-ben született, és sajnos ez meg is látszik rajta. Olyan érzetet kelt, mint egy képek nélküli képregény. Az egészt belengi a nívótlan harsányság, az akcióközpontú gondolkodás. Hiába a beszélő név, sem ez, sem a leírások nem emelik a regény irodalmi színvonalát. Ez elment a negyvenes években, Hugo Gernsback idejében, de mai szemmel olvasva (ugyan hogyan másként?) már avíttas olvasmány. Sok a kaland, de közhelyes. Sok a párbeszéd, de nem élő. A témaválasztás elméletileg jó lehetőséget teremthet gyönyörű metaforák kibontására (magány vs. társadalom, rasszizmus, öröklét stb.) de Heinlein nem él velük, vagy nem jól él velük. Pedig ez az SF egyik nagy lehetősége. Kár, hogy a Matuzsálem esetében ez nem így történt.

Értékelés:

(három)

Vajon melyik regény hatására lett közgazdász az idei Nobel-díjas, Paul Krugman?

A megfejtéshez itt a cikk, és alant a sci-fi írójának fotója.

 Szerény véleményem szerint bővíteni kellene a Zsoldos-díjat néhány új kategóriával.

Ezt a science fiction tematikájú könyvek és periodikák megszaporodása is indokolja.

Javaslataim:

• Legjobb SF-illusztráció (könyvben, újságban stb.)
• Posztumusz (értelemszerűen abból az időszakból, amikor még nem volt a díj, talán a Retro Hugo mintájára)
• Közönségdíj (fogalmam sincs, hogyan lehetne ezt korrekten megvalósítani)
• Nem fiction írásokért (tanulmányok, könyvismertetések stb.)
• Legjobb SF tematikájú blog
• Az év legjobb idegen nyelvből fordított könyve

A fenti kérdésre ad(hat) választ az Analog és az Asimov’s gárdája által fémjelzett esszégyűjtemény.

Aki író akar lenni…

Jó, és legfőképpen szükséges kézikönyv ez mindenkinek, aki ebben a műfajban akar alkotni. Nekünk, magyaroknak különösen fontos: nálunk nincs az SF-nek akkora hagyománya, hogy műhelyek, íróiskolák működjenek, hiányoznak a legendás, nagy alakok (a keveset és egyenetlen minőségűt alkotó Zsoldos sem az), a modern, up-to-date SF-regények is mostanában kezdenek megszületni.

Úgyhogy, lehet tanulni a kintiektől: mi is tulajdonképpen a science fiction, narrációban mit jelent, a karakterépítés mi fán terem, és aki be akar törni az amcsi piacra, az is talál itt okosságot.

 …tudnia kell, mi a sci-fi

 A kötet számomra legfontosabb része nem Asimov vagy más írók tanácsaihoz, hanem a legendás szerkesztők, Gardner Dozois és Stanley Schmidt nevéhez fűződik. Ők együtt és külön-külön is annyi kéziratot elolvastak már, mint senki más a bolygón (Schmidt: átlagos héten 100 érkezik az Analog-hoz). Oda kell figyelni, mit írnak.

Az első, a Living the Future: You Are What You Eat arról szól, hogy ha a jövőről írunk, figyelembe kell venni, hogy megváltoznak a szokások, és a mindennapi élet nem olyan, mint ma. Ír az 1950-szindrómáról, vagyis a változatlan jövőbeli életről, amit csak egy-két kütyü tesz mássá a megszokottól. Megemlíti a Star Trek Szindrómát is, melyre az a jellemző, hogy a Római Birodalom vagy a náci Németország köszön vissza, csillogóbb köntösben. A jó science fiction lényege, írja, a VÁLTOZÁS. Minden változik, egy-egy találmány vagy életkörülmény változása mindenre hatással van: biológiára, kultúrára, történelemre, technológiára stb. Dozois megemlíti az SF-szerzők egyik legnagyobb problémáját is, az információ-adagolást is. A science fiction komplex realitást teremt, állítja.

 Stanley Schmidt írása, a Good Writing Is Not Enough önmagáért beszél. Ez a másik fontos része a könyvnek. Röviden, a science fiction művelésénél két dolgot kell jól művelnünk: az írást, és ami talán még fontosabb, az ötletek kitalálását. Ez utóbbin olyan ötleteket ért, amelyek tudományos alapokon nyugszanak – ezért az SF-et íróknak szükséges kutatniuk, ha kell, akár számításokat is végezniük írásukkal kapcsolatban. (Vicces, de ír arról, miért tudományos képtelenség hatalmas, emberevő pókokról írni, de ugyanúgy tudományosan nem indokolható egy csupa erdőből álló bolygó léte sem.) Akár extrapolál, akár innovációt mutat be az író, ismernie kel a részleteket, mégha nem is ír le mindent belőlük.

Egy másik Schmidt-esszé, a The Ideas that Wouldn’t Die a legviccesebb és egyben a legkomolyabb. Ebben a szerkesztő felsorolja, melyek azok a régi, sokszor elővett ötletek és fogások, melyekkel az írók minduntalan előállnak, pedig rossz, elcsépelt gondolatokról van szó. Összesen 26-ot sorol fel, néhányat idemásolok:

•  A végén kiderül, hogy az egész csak álom volt.
• “És az ő neve Ádám a társáé Éva lett.”
• A nukleáris háborúban elpusztul a civilizáció.
• Mélyhűtött hős felébred egy különös, új világban.
• UFO, Bermuda-háromszög, vámpíros történet.
• Értelmetlen erőszak vagy szex.
• Kétértelmű befejezés, ahol a szerző nem tudta/merte eldönteni, mi legyen a vége. (Ez utóbbi nem azonos pl. a Dick-féle módszerrel!)

 A Writing Science Fiction and Fantasy erősen ajánlott olvasmány az írójelölteknek.

Értékelés:

(négy és fél)

 A Maecenas Kiadó új sorozatának első kötete a legendás, de itthon kevéssé ismert Theodore Sturgeon regénye, a Több mint emberi.

Gyerekek

Szinte hihetetlen, hogy – amennyire kortárs, angol nyelvű olvasmányélményeim mondatják velem – ilyen történet manapság ritkán születik. A sztori középpontjában egy mongol idióta csecsemő, egy fekete ikerpár és egy kislány áll, de az első főszereplő Egyed, ez a különös féleszű. Az ő sorsuk forr össze, hogy a homo spaienst meghaladva egy új fajt, a homo gestaltot testesítsenek meg – de nem külön-külön, hanem együtt alkotva az új faj első példányát, miközben mellesleg az antigravitációs szerkezet feltalálása körülötti bonyodalmakba is belekóstolunk.

Felnőtt

A regény sodra, elbeszéléstechnikája gazdag és árnyalt ábrázolást tesz lehetővé. Egyed hihetetlenül jól megformált szereplő, de a mellékszereplők is jól eltaláltak. A regény különleges annyiban is, hogy nem cselekmény-, inkább gondolatorientált. Filozofikus beszélgetések, fejtegetések váltják egymást, szervesen beépülve a történésekbe. A regény első része rendkívül hideg, borongós, és ez nem véletlen: a Több mint emberi egy pontos mese a kiszolgáltatottságról, az árvaságról és a kivetettségről. A science fiction eszközeivel mutatja be, milyen a társadalom peremén és afölött élni, milyen sors vár arra, aki függetleníteni szeretné magát a fennálló status quo-tól. 

A regény különlegessége az az irodalmi szempontból gazdag és árnyalt nyelv, amelyen Sturgeon írt. Magamat kell ismételnem: szinte hihetetlen, hogy science fiction ilyen szép irodalom lehet. Jó lubickolni a mondatokban, csak vigyázni kell, nehogy elnyeljen az az általános pesszimizmus, amely a regény lapjairól árad.

Egy megjegyzés: a regény borítója nagyon randa, példa egy ötletesebb megközelítésre itt.

Értékelés:

 (négy és fél)

 Beindul a blog retró szekciója is, először egy Wolfgang Jeschke-regényről írok.

 Eredeti?

 A történet vezérmotívuma a “Terülj-terülj, asztalkám!” mese, ez többször is visszaköszön. Egyébként asztronauta főszereplőink sorsát kísérhetjük figyelemmel, amint elhunyt, majd feltámadt emberek után nyomoznak, néha egészen egzotikus tájon. Na, tényleg nincs túl sok csavar a történetben.

Másolat

Ez itten kérem, egy klónozásos SF. Nálunk 1994-ben jelent meg, akkor talán frisebb portéka volt. Mai szemmel a téma csak akkor új, ha újszerűen nyúlnak hozzá, mint ahogy azt például Brin tette.

A regény irodalmisága az, ami szomorú. Szomorú, mert végtére is a német SF egyik legnagyobb, élő klasszikusáról beszélünk, aki rengeteg ottani díjat zsebelt be eddigi munkáiért. A Midas mégis több sebből vérzik: a jellemek papírkönnyűek, mint thriller vagy kalandregény sem képes úgy adagolni a feszültségkeltő elemeket, ahogy azt mondjuk Crichton teszi például a Gömb esetében. A felszínes párbeszédek fecsegők, didaktikusak, sokszor érezni, hogy a szerző a fülünkbe kívánja rágni a tanulságot – hé, nem hagyná meg a dekódolás örömét nekünk? A tájleírások hosszúak, bedekkerszerűek, a fehér ember rácsodálkozik Ázsiára típusból. Több rejtély, több feszültség, több science, és több fiction kellene.

Azt csak remélni lehet, hogy a most megjelent regénye ennél azért jobb. Én megelőlegezem neki a bizalmat, de egyelőre csak a reputációja, és A Teremtés utolsó napja miatt vagyok ennyire optimista. 

 A Kossuth Kiadó nemrég tette közzé sci-fi tematikájú pályázatának végeredményét. Blogom első interjúját az első helyezettel, Székelyhidi Zsolttal készítettem.

Mi a kapcsolatod az írással, ezen belül az SF-fel? 

Eddig két verseskötetem jelent meg, a második Zajtalanítás címen 2004-ben. A Spanyolnátha művészeti folyóirat egyik szerkesztője vagyok. Sokat foglalkozom zenével, írok is róla, például a Spanyolnáthában Zajzószer néven a modern elektronikus zenéről vezetek rovatot. Az írás, azt hiszem, a hobbim, mert este írok, sokat zenélek, a scifi pedig javarészt a hobbik utáni hobbim, mert scifit éjjel írok… Talán mégsem hobbi, inkább második műszak, a munka utáni…

Az SF-fel 2004-ig az olvasás és a rajongás kötött össze. Zöllner Marcell barátommal akkortájt beszéltünk először Jega Jade-ről. Az ő fejéből bukkant elô, azt mondta, csináljunk egy képregény-sorozatot, ő rajzolja, én pedig teleírom a bubborékokat – felvázolta az alapötletet, napokig, mit napokig, hetekig beszélgettünk, s annyira belelkesedtünk mindketten, hogy aztán neki is ültünk, ő rajzolni, én meg írni kezdtem. 

Miről szól a regényed? 

Ide másolnám, ha nem haragszol, a szinopszist:

 Amikor az ismert világ ellen folytatott addigi legnagyobb hódító háborúban, a GurhOngban, az emberi faj csaknem elpusztult, az életben hagyottaknak – tízezren alig – menniük kellett. A Föld és a Mars lángolt, akár a vöröslő esti Nap, s a perzsenyelvek halottá sütötték, amihez hozzáértek.

 

 A megmaradtak Olmár vezettével túljutottak a Tejúton s tovább, a csillagfényű ismeretlen felé. Bolyongás bolygók és napok között, hónapok és évek, éjek és nappalok nélkül. A Megmaradtak Népe ment előre, menetelt, s észrevétlenül, lassan a továbbjutásnál a letelepedés, az életben maradásnál az újjászületés lett a fontosabb.

 

 Olmár segítséget kért és kapott Kaiiból, a világ tudásának hatalmas könyvtárából, s ezzel a tudással kolonizáló hajókat épített, melyek azóta járják a hossztalan és széltelen űregyetemet, hogy újjáteremtsék az embereket. 

 

 Írisz űrhajója, az Asszolaán bukkant először lakható földre s az első kolónia keltetőtojásait oda, az An Illió nevű holdra telepítették át s magukra hagyták, hogy a kikelni készülő gyermekeket, az emberek új nemzedékének fejlődését egyáltalán ne befolyásolják a régiek.

 

Csakhogy a tojások egy kivételével mind elpusztulnak a háborúban, melyet a hold őslakói, a két uralkodóházra szakadt vountok vívnak emlékezetelőttől kezdve. Íriszék tudatlanul távolodnak, a feldúlt-égetett Alaptábor közelében ez alatt lélegzethez jut az egyetlen, akit a sors életre szánt: Jega Jade, akiről ez a történet valóban szól. 

Honnan jött az ötlet, és mennyi idő alatt írtad meg a regényt? 

Az eredeti képregény-sorozat 12 részre tagolódott, Jega Jade születését és felcseperedését meséli el a Háborúban született című első rész, amelyben persze megismerjük a háttértörténetet és képet kaphatunk a világról, ahol a regény játszódik. A 12 rész (ha valaha elkészül), Jega Jade életének 12 legizgalmasabb periódusát meséli majd el, aminek a végén az emberek, a Megmaradtak Népének élére áll s hihetetlen harcban szembeszáll a sorsunkat irányító isteni fajjal is…

Majdnem 2 és fél évig tartott megírni a Háborúban születettet. Az egészet úgy képzeld el, hogy munka mellett heti egyszer-kétszer összeültünk Marcinál, én a számítógéphez ültem, ő a rajzasztalhoz, szólt a metál vagy épp a hip hop, és összeesésig dolgoztunk, persze másnap megintcsak munka. Amellett, hogy a regény mondatról mondatra állt össze a fejemben, sok idő kellett ahhoz is, hogy a történet önálló nyelvet kapjon (mármint eddig rövid verseket, szövegeket írtam, ez volt az első nagyobb próbálkozásom regényírással), s megtalálja a maga formáját. Egy idő után – persze ezt sokan mondják, ezért közhelyesnek tűnhet – önállóan íródott, felpörgött és fejezetről fejezetre haladt a végkifejletig. Ha kész volt 10-12 oldal, Marcival megbeszéltük, a felbukkanó új karakterek módosították rajzgondolatait, vagy fordítva, egy új rajzötlet alapján nyert formát valamelyik figura. 

Mi az előképe, szerinted melyik már létező, ismertebb regényre hasonlíthat? 

Jó kérdés… Ösztönösen visszafelé kutakodtam például a nyelvezet kialakításában, ami inkább mesélő, leíró, néhol akár klasszicizáló. A gyermekfőszereplő – mint a regény kulcsfontosságú eleme – szintén nem egyedi, de nem is a scifikre jellemző ötlet. De, ha már… az animék, a mangák előszeretettel szerepeltetnek gyermekeket, Spielberg David-je az AI-ban (igaz, android), Az idő urai Pielje… 

Említetted, hogy te is, mint jómagam, reklámügynökségnél dolgozol. Mikor van időd írni, és mi a munkatempód? 

DTP operátor vagyok napi 9 órában egy kisebb reklámcégnél, de tulajdonképp 12 éve a reklámszakmában dolgozom. Ahogy írtam is, második műszakban írok, este, éjjel. Általában otthon írok vacsora után, igaz, viszonylag keveset, mert ebben a „második műszakban” kell időt szakítanom a Spanyolnátha szerkesztési feladataira, a zenére, egyéb munkáimra… A regénykészítéshez ugyanakkor egyfajta rituálé kapcsolódik. Marcinál ülünk össze munka után s egyszerre haladunk, míg én egy éjjel alatt 5-12 oldalt tudok megírni, attól függően, épp hogy tudom felvenni a fonalat, addig ő a soron következő képet rajzolja s színezi. A Háborúban született készítésének két és fél éve alatt majdnem minden héten egyszer átéjszakáztunk egy napot. 

Írói-irodalmi példaképek, kedvenc regények, esetleg kedvenc scifik? 

A scifiben, fantasyban Lovecraft, Bierce, Frederic Pohl, Robert Sheckley, Dick, Frederic Brown, Bixby… sokan novelláik miatt. 

Milyen szerinted a jó scifi?

Átérezhető, átélhető belülről, hideg és kiszámíthatatlan kívülről. Az érzelmek teszik olvashatóvá a scifit, a történet, a környezet adják meg az ízét-zamatát. Na és persze az idegenség-összetevő, mint fűszer. Vannak nagyon jó scifik néhány emberrel egy szobában, egy jó sztorival, de csak idegenekről szóló regényrôl alig tudunk (vagy nem tudunk?). Minden más harmadlagos vagy többedleges… 

Következő mű?

 Jega Jade – A gyűjtő

Kösz az interjút!

 Anno a Galaktikában még olvashattunk verseket. (Persze itthon is akad, aki ír ilyeket.) Érdekes, hogy az USA-ban egyre népszerűbb ez a műfaj az SF-en belül. Online és offline magazinok oldalain olvashatjuk a költeményeket.

Nemrég ért véget a Science Fiction Poetry Association nemzetközi (!) pályázata, idemásolom a győztes művet:

 She Seemed So Quiet

by Marion E. Boyer
Mattawan, MI

Before last week no one guessed that deep below
the surface a third of the living stuff
on the planet seethes in the dark. On the sea floor

microbes pile up black knobby spires.
Chimneys rise soft and fleshy, towering
in effervescent mist. It is cold. No fish

live at that depth. Banked in secret niches
methane forms and traps in ice-like cages.
Most of the methane never escapes,

though sailors have seen flashes ignite waters
of the Black Sea. There’ve been landslides,
tsunamis, oxygen losses, mass extinctions.

The sky whispers blue, blue. Distant sails tilt and glide.
A gull shrieks. Which wave tips the tide?
What strain before a small fault gives way?

Gas blistered up from the bottom once. It set the world on fire. 

Ez a vers az első helyezettnek 100 dollárt hozott a konyhára.