Elolvastam egy nagyon jó kezdeményezést, az Új Galaxis 13-at.
.jpg)
Jó kezdeményezés, és ezért elsősorban Antal Józsefet illeti az elismerés. Ő amellett, hogy rendszeresen ír, most már szerkeszt is (jelen kötet mellett a Terrát is), és ami a legfontosabb: foglalkozik azokkal, akik a science fiction hazai szcénáján akarnak előrejutni.
Tehát: riszpekt.
És most nézzük meg, hogyan is teljesít a kiadvány. Azt már előtte, a blogoszférából is tudhattuk, hogy az új főszerkesztő minőségibb szemléletet, izgalmas antológiát szeretne összehozni. Az Avana partner volt ebben, beérkeztek a kéziratok, elkészült az új borító, boltokban a kötet.
Lássuk magát a portékát.
Elöljáróban annyit, hogy nehéz fába vágta a fejszéjét Antal. Egyrészt önkéntelenül is a Galaktikához fogják hasonlítgatni (ami nem teljesen fair, hiszen ott díjnyertes külföldi novellák is befigyelhetnek+márkanév+színesség), másrészt a sport mint kizárólagos téma baromira nem egyszerű. Ott a csapda ugyanis, hogy a legkézenfekvőbb ötletek jöjjenek elő (a sport és a média, jövő sportjai), és az igazán jó írások a kliséken túlmutatóan fogják meg a sportot.
El is gondolkodtatott egy dolog, amikor végeztem az írásokkal: gyakori hiba SF-szerzőknél, hogy már százszor elolvasott-lerágott jeleneteket hoznak elő. Így hiába olvasok el egy sportjelenetet (akármilyen coolnak is látszik), semmi izgalmat nem okoz, nincs benne újdonság, és ha stilárisan is középszerű, akkor menthetetlen. Hiszen a scifi az ötletek irodalma, hiába írjuk oda egy sportjelenet mellé, hogy “figyelem, ez a jövőben játszódik!”, ha ugyanolyan élményt nyújt, mint mai, ismert társai, nem érte el célját.
Nézzük az Új Galaxis 13-at kicsit részletesebben.
A személyes hangvételű és éppen ezért nem sablonos szerkesztői előszó után Magyarország jelenlegi legjobb science fiction írójának, László Zoltánnak a novellája nyitja a sort. A Minden nap olimpia két ok miatt nem izgalmas: a már említett “olvastam-már-ilyet” faktor (futás a Holdon? ugyanolyan, mint a Földön, ugyanaz a küzdés és szenvedés), másrészt a logikán feneklik meg: a főszereplő tisztában lehetett vele, hogy ez a rendszer működésének egyik velejárója, nem hiteles a csodálkozása. Egy igen jó ötlet (sportra épített társadalom) és a kötet irodalmilag legerősebb fogalmazása így nem éri el célját.
Bajzafi Ferenc 1. helyezett írása, A tréner ugyancsak a fenti csapdába esik. Attól, hogy a sport nemlétező, az edző egy sisak, ez még nem elég konkrét egy science fictionhöz. Ha kiveszem e kettőt, az írás ugyanúgy megmarad. A szöveggel az a bajom, hogy a sok felkiáltójeltől unalmassá, kiszámíthatóvá válik az egész. Nincsenek benne hullámok, stilisztikailag túl egysíkú, és ezt még a rövid terjedelem sem menti. A csattanó – mesterséges edző – nem elég ütős.
Sümegi Attila Célegyenes című írása tetszett a leginkább, csak szerintem túl hosszú. Kevesebb párbeszéd, feszesebb próza jobb lett volna. A novella szerkezete izgalmas (sport-magánélet-sport), de a témában sokkal több rejlik. Az ember, aki gyűlöli robotellenfeleit, de belehabarodik egy android prostituáltba, izgalmas lehetőség. (A témában ld. Charles Stross regényét, a Saturn’s Children-t).
Erdei Anita A halott ember üzenete egész egyszerűen nem érintett meg, hiányzott belőle az igazi, vérpezsdítő ötlet. Egy F1-es sztori ez, csak holosítva, a gonosz csapatok meg a nézettség istensége nem új: ne felejtsük el, hogy a Running Man 1987-es, és mindez már benne van – nem is beszélve Schwarziról.
A Mentát rovat korrekt és élvezetes.
Bán János A stadion őre című novellája tulajdonképpen jó ötlet lenne… de nincs jól megírva. Azok a novellák ugyanis, amelyekben nem történik semmi, kénytelenek – történet híján – a stílusra építkezni. Ha ez nem elég karakteres, nem működik. Pozitív példa erre Bradbury Langy esők jönnek írása, ott a jellegzetes, költői stílus jól ellenpontozza és feszültséggel tölti meg a novellát.
Ódor Ákos Mint azok novellájában több van, mint amit beleírt. A sérültek világa és a sporttal vívott háború gondolata érdekes elegy, bennem mégis hiányérzetet hagyott, de felvillantotta Örkény egyik halhatatlan egypercesét, a kislány és a patkány meséjét.
Martin Máté írása, a Szörnyek éjszakája sajnos nagyott bukott nálam, két okból. Először, hogy ez így egy sportcsatornán is nézhető amerikaifutball-mérkőzés átirata, stilárisan nem izgalmas, nem újszerű, a felvetett probléma ötletnek kevés. Másodszor, a vége: “…nem válhatunk-e magunk szörnyekké?” De, csak ez így megfogalmazva szerintem közhely. (És akkor most nem beszélnék a bántóan sok helyesírási hibáról: előredölt, nemtörödöm, felhördűlt, kezdőrugást, mérközés, eröltetik – és még hosszan lehetne sorolni, melyek azok a szóalakok, amelyek lehetetlenné teszik a mű élvezetét.)
Hamza Pál Emlék a mélyből-je olyan, mint egy számítógépes játék scriptje. Sajnos az akciók leírása nem elég eredeti, az elbeszélő hang gazdája nem elég érdekes, pedig a relikvia nem rossz ötlet. A beszélő növény először jónak tűnt, de amikor eltaposása miatt a főhőssel kellene tartanunk a bosszúvágyban – az nem megy, komikussá lesz. Muskátlija miatt gyilkolt; ez nem túl komor szalagcím a jövőbeli Blikkben.
Vásárhelyi Lajos kritikai rovata telitalálat. Már a régi Galaktika idején kedveltem ilyen jellegű írásait, jó, hogy újra olvashatom. Nem tudom, illik-e kritikát kritizálni, de egy-két megjegyzés: Jaschke, és nem Jaske. Nem is olyan rég még én is úgy véltem, ahogy írja: “Hiszen nagyjából már minden le van írva.” Bocs, ez így, ebben a formában nem igaz. A science fiction folyamatosan termeli az újabb toposzokat és témákat (kvantumelmélet, párhuzamos univerzumok, terraformálás, szingularitás stb.), az olyan írók, mint például Greg Egan vagy Paul di Filippo ezért számítanak eredetinek. Éppen ezért egy SF-t írónak igenis kutya kötelessége az agyát nyúznia. Különben az is teszett a rovatban, hogy magyar regényekkel foglalkozott, jó, hogy ennyi jelenik meg (a minőség egyelőre irreleváns, majd az is megjelenik nagyobb mennyiségben, és nemcsak egy-két embernél).
B. Kósa Katalin Taposó-ja a helyén volt, korrekt, nem ütős, de pontosan a témához illő hosszúsággal rendelkezett, lekötött.
Udvari Máté Viadal című novellája érdekes, kár, hogy nem scifi; jobb lett volna valamilyen háttérmagyarázattal ellátni, mi is a gömb, emögé több ötlet is elfért volna.
Kovács Ákos a Napjaitok megszámlálva írásával a legnagyobb bűnt követte el, ami csak SF-ben lehetséges: unalmasra sikeredett az egész. Sportközvetítés; láttunk már ilyet. A baljósan hangzó címre nem rímel a történet. Másrészt a kommentátorok “leközvetítették a futó életét…”. Jaj. Pedig itt is van ígéretes elem: az átélés, a fényvárók, de a befejezetlen novella nem él a lehetőségekkel.
A kötet utolsó írása, Szabó Tamás Kutyák című novellája értékeléséhez Vásárhelyi Lajost kell idéznem, aki Kyra Potter regényét meszelte el ezzel a kezdéssel: “Ez a találkozás nem jött létre!” Mármint olvasó és író között. Ami a legjobban zavart az egészben, az a stílus, ami a viszonylag rövid mondatok egymásutániságában mutatkozott meg. Íme egy részlet, mire is gondolok: “A kölykök jó része elment a szüleivel. Néhányan maradtak, páran visszaszöktek. Továbbra is a szemétből éltek, s a felnőttek nélküli vályogházakban laktak. Addigra már a falu is elnéptelenedett, egykori lakói magukkal cipeltek minden mozdíthatót.”
A rövid részlet hiteles mintavétel: egy-két tagmondatos egységek váltakoznak, az egész novella ezen a monoton ritmusban csordogál; a való életben sohasem hagyjuk, hogy ilyen unalmas szövegfolyam érje hallójáratainkat.
A végére már csak egy megjegyzés: a grafika. Az illusztrációkról nincs mit mondanom, valakinek tetszik, valakinek nem; néha az ÉS grafikusa is kiakaszt, máskor tetszik, amit művel. Hanem a borító. Art director kollégáim (és persze a magam) véleményét tolmácsolom: zűrzavaros az egész, példaként idemásolom az egyik kinti rangos folyóirat aktuális címlapját:
Ugye, látszik, mennyire letisztult, mégis sejtet. A színek és a feliratok nem oltják ki egymást. Jó a harmóniája.
És teljesen scifis (meg fantasy-s).
Nem ilyennek kell lennie, szó sincs róla; csak ez a helyén van.
Jöjjön a konklúzió.
Aki idáig tartott az olvasásban, azt gondolhatja: na, most a kritikus a fölbe döngölte ezt a szegény kiadványt, esélyt sem ad neki, pedig ez egy új évfolyam, új szerzők első művei.
Erről szó sincs! Magam szoktam panaszkodni-reménykedni SF-találkozókon, hogy mennyire várom: sokkal több jó író és főleg több jó science fiction mű szülessen itthon.(Nem véletlen, hogy ez idáig a leghosszabb blogbejegyzésem.) Várakozásomra – szerencsére – egyre több pozitív jelet látok. Az Új Galaxis 13. is ebbe a sorba tartozik. Nagyra tartom a szerkesztő munkáját, aki felkarolta a munkát, de az ő elhatározásához mértem a végeredményt. Minden tiszteletem a szerzőké, akik kiálltak a nyilvánosság felé. Hogy mégis ilyen felemás érzéseim vannak most, az két okra vezethető vissza.
Egy: a sport nehéz téma, ahogy írtam, könnyen adják magukat a klisék. A szerkesztő maga így fogalmaz esszéjében: “...a témában rejlő lehetőségeket a szerzők korántsem aknázták ki a lehetséges mélységekig.” Leszámítva persze azt, hogy ki tudná megmondani, mi is a mélység mértékegysége egy novellában, a megállapítás igaz. Még a két Zsoldos-díjasra is. Sajnálatos, hogy egy, ötletben és megfogalmazásban kiugró novella sem született érzésem szerint. A legtöbbet Sümegi Attila és Udvari Máté írásában láttam (utóbbi viszont nem elég SF).
A második ok: az írók kétfélék, és ez különösen a novellában mutatkozik meg. Vagy már elsőre kiugrót alkotnak (Greg Egan, Michael Swanwick, Asimov, Robert Reed, Ted Chiang – kiforrott, díjnyertes novellák már szinte elsőre), vagy a kezdeti stiláris és egyéb botladozásokat kinőve emelkednek egyre feljebb.
Félreértés ne essék: e sorok írója is tökéletesen tisztában van azzal, hogy jó science fiction novellát nehéz írni. Kevés idő alatt kell felépíteni egy addig még sohasem létezett világot, amely megérinti és magába húzza az olvasót, és emellett izgalmas, eredetinek tűnő tudományos alapú ötletre/ötletekre épül. Az Új Galaxis 13. legtöbb sztorija ezzel maradt adós, de szinte mindegyik novellában megtalálható az az elem, amely reménykedésre ad okot.
Ne feledjük: az írásban – a sporttal ellentétben – nem a részvétel a fontos.
Hanem a teljesítmény.
Úgyhogy kitartást, és egyre jobb eredményeket kívánok a szerzőknek.
.jpg)
