Vissza a természethez
Posted by sfinsider on május 29th, 2009
Szélesi Sándor új regényéről, A beavatás szertartásáról írok.
Elanyátlanodva
A Földtől húszezer fényévnyire él egyedül, egy szinte érintetlen bolygón David Whist és cseperedő gyermeke. Idilli közösségüket sokezer ember érkezése dúlja fel. A felállás hamar kiderül: egyik oldalon ők, a bolygót a túlzott emberi beavatkozástól óvó páros, a másikon a letelepedés, az erőszakos civilizálás sürgetői, vagyis maga a Társaság, az egykor az apát is ideküldő cég. Ráadásul a bolygó őslakos lényeinek megszokott életvitele is bajba kerül a földiek érkeztével, és az események azután még jobban felpörögnek, hogy a letelepedők között titokzatos betegség üti fel a fejét.
Kínoz egy érzés
Szögezzük le mindjárt az elején: ez nem sci-fi, hanem a klasszikus “jobb a természetben, mint a romlott városban” toposz átírása távoli bolygóra, más SF-eszközök használatával. (Ellenpróba: ha bolygó helyett vidéket írunk, ugyanazt a történetet kapjuk). A regény könnyen olvastatja magát, és fő csapásiránya az apa-fiú kapcsolat mibenléte. Érzésem szerint ez hol jobban, hol rosszabbul sikerült: a fiú néha rettenetesen kisfiúsnak tűnik, néha pedig már-már maximákban beszél.
A beavatás szertartása azon regények közé tartozik, ahol a fő feszültséget nem külső hatások, a tudomány eredményei, azoknak az emberi jellemmel történő összeütközései jelentik. A tudományos háttér végig, sejtelmesen, talán túlságosan rejtve és nem kifejtve marad. Emiatt sokszor hitetlenkedünk: ilyen létezhet? Jó példa erre a bolygó idilli élővilága, amelyben nehéz elképzelni, hogy egy csúcsragadozó is helyet kap (pedig kéne!), de furcsa az a nyelv nyelv is, amelyben nincsenek főnevek.
Nekem végig az volt a benyomásom, hogy egy erős szülői érzést akart kifejezni Szélesi Sándor, viszont eközben a regény elvesztette science fiction jellegét, és néhol a prédikáló hang vette át az uralmat. Emiatt viszont a cselekmény kiszámíthatóbb lett, a jellemek egysíkúabbak. (Érdekes, de előtte olvastam a Bioszférát, és tanulságos összehasonlítani, milyen más hozzáállás vezérelte a szerzőket.)
A jó science fiction regény mindig a változásról szól. Ez a változás lehet kozmikus (pl. Pörgés, Karantén), földi (pl. Dettó), technológiai, lelki. A lényeg, hogy ez fog hatni a szereplőkre, a viszonyokra, az addigi status quo-ra. Jó esetben a regény ezeket követi, a szereplők jelleméről mélyebb képet kapunk, ők is változnak, vagy méginkább megmerevednek a jellemükben, de tovább árnyalva a róluk megismert képet. A Beavatás… két főszereplőjénél ez nem túl erős, én legalábbis így éltem meg.
Én minden SF-regényben az újdonságot, az addig sehol sem létező világot, a tudományos megalapozottságot, az extrapolációt, a nagybetűs ötletet keresem. Azt a pluszt, ami karakteresen megkülönbözteti bármitől, amit addig olvashattam. A beavatás szertartásában ezt sajnos nem találtam meg. Csalódott vagyok. Meg is mondom, miért: egy többszörös Zsoldos-díjas szerzőtől sokkal, de sokkal többet várok.
Értékelés:
(három)
május 29th, 2009 at 10:23 pm
Ha megengeded vitatom a véleményed. Az alábbi mondataidból indulnék ki:
“A jó science fiction regény mindig a változásról szól. Ez a változás lehet kozmikus (pl. Pörgés, Karantén), földi (pl. Dettó), technológiai, lelki. A lényeg, hogy ez fog hatni a szereplőkre, a viszonyokra, az addigi status quo-ra. Jó esetben a regény ezeket követi, a szereplők jelleméről mélyebb képet kapunk, ők is változnak, vagy méginkább megmerevednek a jellemükben, de tovább árnyalva a róluk megismert képet.”
Szerinted az apa és fia, egy idegen világban, idegen életfeltételek között, idegen (abszolút nem technikai) kultúra által körülvéve, hogyan maradjon életben?
Az irgalmatlan összetartozás erejével. A körülöttük levő világ abszolút tiszteletben tartásával. Mivel a nem földi feltételek ellenére ki tudtak dolgozni (vagy megérezni) egyfajta harmóniát ezzel az idegen világgal, a staus quo EZ volt. Ezt borítja fel az emberiség többi képviselőjének megjelenése, ideszállítva erőszakos, hódító filozófiáját.
Ez az egyik. A másik, az, hogy mindezek ellenére a beavatás azért végződik tragédiával, mert még MINDIG NEM ISMERIK és NEM ÉRZIK eléggé ezt a világot. De a teljes megismeréshez sokszor tragikus vállalásokat is hozni kell. A fiú meghozta. Az apa számára ez az összeomlást jelenti. Ez a tragédia az övé.
Ennek a könyvnek az egyik legjobb tulajdonsága pont az, hogy az író mert mindenféle átlagos földi katarzist és happy endet elhagyni, mert úgy látta, hogy egy VALÓBAN idegen világ, más eredményeket generál, mint, amit mi itt a Földön megszoktunk, illetve el tudunk képzelni.
Nem szabadna elfelejteni, hogy minden élőlény (bolygóméretekben) szimbiózisban él teremtő világával. A beavatás világa nem a Föld, még ha kémiai-biológiai szempontból kínál is életfeltételekt a földi embernek.
Itt a szimbiózist a goruk valósítják meg világukkal, mert ÉRTIK és ÉRZIK világuk minden elemét, porcikáját.
Élni csak így lehet egy világban. Érezve és nem legyűrve.
Ami szerencsére (ti. legyűrés) úgysem megy, mert általában az élet erősebb, mint az ember.
május 30th, 2009 at 11:13 am
Kedves Sfinsider!
Kedves András!
Sajnos nem tudom a címed, ezért megkérnélek, jelentkezz be az agadeisarrukin@gmail.com címen, fontos kérdéseim lennének Hozzád.
Szívélyes üdvözlettel:
L. N. Peters
június 3rd, 2009 at 8:32 am
Digitalisbuskepulovag: a Beavatás világa minden, csak nem idegen, gyakorlatilag egy paradicsomi kis sziget. Érdemes ebből a szempontból is összevetni a Bioszférával, ha már az említve volt a posztban.
Ettől eltekintve a következtetéseddel egyetértek. Kérdés, hogy mekkora irodalmi relevanciával bír a regény eme üzenete.
június 3rd, 2009 at 11:00 am
Digitálisbúsképűlovag:
amit írtál, azok a meglátások teljesen igazak. Tényleg erről szól, akar szólni a regény. A bajom csak az volt, hogy ezt nem érdekesen teszi (vagy sezlony szavaival: kérdés, mekkora az irodalmi relevanciája egy ilyen üzenetnek).
Amikor elolvastam az első fejezetet, megkötöttem a szerződést az íróval: rendben, ez tehát egy ketten a cég ellen történet. Sablonosnak vehető szituáció. Lássuk, mit hoz ki belőle írója. Véleményem szerint három területen tudott volna újat mutatni:
a, a konfliktusok területén
b, az apa-fiú viszonyban
c, az idegen világ, és különösen a lények leírásában.
Az az álláspontom, hogy ez a három pont egyike sem teljesült. Ugyanis:
a, nincs új konfliktus, újszerű nézőpontból bemutatva, a főgonosz klisészerűsége erre a legjobb példa. A cég jön és bedarálja őket. Ugyanolyan cég, mint amilyent már sokat láttunk.
b, az apa-fiú viszonyban nincsenek mélységek, mindent kimondanak, nekem hiányoztak az árnyaltabb mondatok.
c, a goruk olyannyire jóságosak, hogy nem tudom őket komolyan venni. Mi sem áll távolabb tőlem, mint a cinizmus, de többet szerettem volna tudni történelmük árnyoldalairól, arról, hogyan jutottak el oda, ahol vannak (morálisan).
július 11th, 2009 at 10:34 pm
[…] Az SFblogs.net blogosai közül Kollárik Péter (chelloveck) elemezte ki a művet blogjában, illetve SFinsider véleményezte. […]
december 2nd, 2009 at 8:40 pm
[…] SFInsider is véleményt mondott mielőtt a tavasz véget ért volna: “Nekem végig az volt a benyomásom, hogy egy erős szülői érzést akart kifejezni Szélesi Sándor, viszont eközben a regény elvesztette science fiction jellegét, és néhol a prédikáló hang vette át az uralmat. Emiatt viszont a cselekmény kiszámíthatóbb lett, a jellemek egysíkúabbak.” […]