SFinsider

Kánai András blogja

Jó szavak, jó sorrendben

Posted by sfinsider on június 27th, 2009

 

Hurráoptimista írásom üzenete újabb megerősítést kapott. Elolvastam ugyanis a Delta Műhely első antológiáját, az Írókör 2009/1-es számát.

 irokor.JPG

 

Mindenekelőtt egy kis kitérő: jó, hogy az írókörösök úgy gondolták, 2009-ben a neten hozzáférhetővé teszik. Méghozzá mindjárt két, ingyenes változatban: egy a nyomtatóra, egy a képernyőre optimalizálva.

 

Elöljáróban annyit, hogy egyik novellát sem sorolnám az ún. amatőr novellák közé (nem is szeretem ezt a szóhasználatot; egy írás vagy működik, vagy nem). Nyelvileg igényesebbek a magyar átlagnál.

Nem tisztán science fiction antológiáról van szó, mint például az Új Galaxisnál. De több szerzője is a műfaj határterületein bolyong, úgyhogy mindenképpen érdekes a kötet.

Véleményeim a novellákról:

 

Zámori Máté: A dal

Légies fantasy, főszerepben egy lírai vénával gazdagon megáldott kardforgatóval. Már-már költői a stílus, szinte el sem hiszem, hogy a novella világában bárki káromkodhat.

Szerintem több volt az alapötletben. A dal, mint metafora többet érdemelt volna. A történet lágy hömpölygése, lebegése megfosztotta az egész írást a téttől, az igazi feszültségtől, így a megoldás sem katartikus.

(Ja, és az alig pároldalas írásban kilencszer találkoztam az ’elme’ szó valamelyik ragozott formájával…)

 

Jámbor Attila: Rejtekutak szabadságból szabadságba

Tetszett. Ügyesen kombinálja a fantasy elemet (tündér) a történelemmel. Amikor a szabadság mibenlétéről kezdett el az egyik szereplő beszélni, megijedtem, hogy közhelyes moralizálásba fullad a novella, de ügyesen kikerülte a csapdát.

 

Szilágyi János: Mélycsendből felcsengő Csing-ling

Először a címről: ha Weöres Sándor híres gyermekversét idézzük fel, kéne valamit kezdeni magával a verssel is. Magyarán nincs összefüggés a cím és a cím által felidézett vers között. Így ez csak egy verbális geg, de az olcsó fajtából.

Egyébként jó és érdekes a környezetrajz, de ehhez képest a konfliktus valahogy hiányos; mintha az író feláldozta volna a novella valóban eredeti világának megteremtése közben.

 

Bognár Balázs: Tiltott lerakat

Nagyon izgultam, hogy a sablonos felvezetésből vajon mi lesz. A szerző azonban egy ügyes, szellemes csattanóval humoros-vészjósló véget kanyarintott.

(Megjegyzés: bár megmagyarázza az utószóban, de nekem a neoncső egy űrhajóban bizony poros díszlet…)

 

Lacza Gábor: Kiforgatások

Nagyon szellemes minitörténetek, a forma és a tartalom tökéletesen passzol egymáshoz. A Szmirp címűért külön pont!

 

Sümegi Attila: Változik a világ

Ez a kötet messze legjobb írása. Kitűnően alkalmazza a metaforát a zaklatásra. Szerintem bármelyik science fiction/fantasy magazinban megállná a helyét, és itt a külföldiekre gondolok.

 

Kleinheincz Csilla: Emma utazása

Jól megírt történet, de élvezetéhez egy bizonyos lelkiállapot kell. Mivel engem így nem ragadott meg és vont be a konfliktus (=nem nekem szól/nem szól nekem), így nem is ütött nagyot.

 

 

7 Responses to “Jó szavak, jó sorrendben”

  1. Irókör » Blog Archive » Blogkritikák az Írókör antológiájáról Says:

    […] Nem tisztán science fiction antológiáról van szó, mint például az Új Galaxisnál. De több szerzője is a műfaj határterületein bolyong, úgyhogy mindenképpen érdekes a kötet.” - SFinsider […]

  2. MailMan Says:

    Köszönjük a véleményedet!

    Hm, észre se vettem, hogy ennyiszer szerepeltettem az elme szót… :) Érdekes megfigyelni, hogy melyik véleményező melyik novellát tartja a legjobbnak az antológiából, és miért.

    MailMan
    alias ZM

  3. rzs Says:

    MŰFAJ?!

  4. sfinsider Says:

    Rzs:

    SF

  5. rzs Says:

    Értettem én elsőre is, csak próbálok az orrodra koppintani… :-D

  6. sfinsider Says:

    Rzs: :-)

  7. tetsuo Says:

    Úgy érti tematika.

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek