A köszönet hangja:

Az idei volt a második HungaroCon, amelyen résztvettem. Blognevemhez méltóan tényleg insiderként, vagyis olvasó mellett íróként is. Nagyon jól éreztem magam, köszönhetően a remek társaságnak, az eddig csak internetről ismert embereknek, és persze a szervezőknek.

Jó és hasznos volt Kleinheincz Csilla regényügyi előadása, és Sárdi Margit is kedvet csinált Babits Elza pilótájához. Köszönet illeti az sfportált is, mert vasárnap twitterezhettem és élőben is nézhettem az eszmecseréket. Büszke vagyok arra, hogy része lehetek a megújuló, fejlődő hazai SF-életnek.

A gratuláció hangja:

Szívből gratulálok Markovics Botondnak és Szélesi Sándornak a Zsoldos-díjért (utóbbinak én mondtam még szombaton, hogy ha elmész idő előtt, ugyan ki veszi át majd a díjadat, de ő hitetlen tamáskodott, és holmi esküvőre hivatkozott)

A javaslat hangja:

A pontozásból, de olvasmányélményeimből is egyértelmű, hogy a hazai scifi novellák színvonala emelkedik. Egyre több tehetséges szerző jelenik meg, a novellák tematikája változatos, a publikálási lehetőségek kibővültek. Idén – a pontozást és az értékelést tekintve – sok, az átlagnál magasabb színvonalú novella látott napvilágot, és tényleg nüansz döntött a Vér és verejték javára. Ha a tendencia folytatódik, persze egyre nagyobb dicsőség lesz Zsoldos-díjhoz jutni, de megfontolnám egy másodlagos díj, mondjuk oklevél átadását is a második-harmadik legjobb novella szerzőjének is. Hazabeszélnék? Nem biztos. Külföldi reklámversenyeken ugyanis nem ismeretlen ez a lehetőség, miért ne alkalmazhatnánk itt is? Vagy pedig legyen két kategória a novellákon belül, ami figyelembe veszi a terjedelmet is, mint a Hugónál vagy a Nebulánál (tudom, hogy pénz kérdése, de hátha).

A hiányérzet hangja:

Idén nem volt igazi verseny a regények között, és ez nincs jól. (De legalább megismerkedhettünk a rendkívül szimpatikus Dörnyei-házaspárral.) Ha minden évben lesz legalább 4-5 regény, amelyik egyenlő esélyekkel indul, akkor az nagy előrelépés lesz. Mondjuk a jövő év kecsegtetőbb ezügyben: várhatóan Antal József, Szélesi Sándor és László Zoltán is ringbe száll egy-egy művével.

Az írói ego hangja:

Igenis, titkon reménykedtem, hogy hátha nálam landol idén a plakett, habár a Csend-et (by László Zoli) jobbnak tartom a tavalyi novelláimnál. Mindenesetre meglepetésként ért a végső sorrend, és most nem írok arról, hogy szerintem kit illetett volna igazából. Ki lehet találni…

Íme a leltár, novelláim szöveges értékelései:

Dr. Jake, Mr. Hyde

Egy új „földönkívüli hatás” sztori. Az impresszió egy olyan beavatkozás amely alatt minden ember rövid időre annak a bőrébe kényszerül, akit életében a leginkább gyűlölt és leginkább sanyargatott: a kutyagyűlölő kutya lesz, a rabszolgatartó rabszolga, a főnök beosztott. Ez lényegében egy ősi elv, Zeusz is megcsinálta Tireziásszal, hogy nővé változtatta, miután annyit szidta a nőket. Kánai egy másik Klasszikus toposzt az egymáshoz kötött kettős, dr. Jake és dr. Hyde esetét asszociálja hozzá. Kérdés: jobb lesz-e így a világ? Tanulunk e a múlt hibáiból, avagy mozgatórugóink irracionálisak? Nagy-nagy kérdés, remekül megírva. (Mandics György)

A monológba bújtatott epikum kétszeresen hatásos: önmagában is, és narrációjával is. Érdekes, eredeti ötletre épül, amelyet igen jó ritmusú, arányos szerkezetben ad elő. Környezetrajzra, jellemábrázolásra nincs szüksége (a címszereplőn kívül), az elénk tornyosuló lehetőségek gondolkodásra serkentenek.

(Sárdi Margit)

Összpontszám: 40

Súlyozott pontszám: 26

Imagine

John Lennon megyilkolása kapcsán egy alternatív világ. A Lennon kultusz jó elemei hogyan csapnak át zsarnokságba. Az egész végül egy nagy manipuláció. A Gyilkos végül lelövi a hamis Messiást, a tudatában munkálkodó kis embereknek engedelmeskedve. Meglepő fordulatok, jó megírás, társadalmi súly.

(Mandics György)

A történet meglepő és eredeti: a John Lennon vezetésével megvalósuló közösségi társadalom. A szüzsé meglepetéselemekre épül: új társadalom, új önkényuralom, összeesküvés, leleplezés, Chapman föltámadása, a Kis Emberek hallucinációja (?). Környezetrajzra, karakterábrázolásra nincs szüksége, helyettük áll a meglepetés intellektuális öröme. SF-voltát leginkább a disztopikus új társadalom támogatja.

(Sárdi Margit)

Összpontszám: 38

Súlyozott pontszám: 25

A Mélység egyenletei

Változat a hálózatos öntudatra ébredő, rejtőző Mesterséges intelligenciára. Zseniális matematikus gyerekeken keresztül tanulja az alkotóképességet. Egészen kiváló  a zseniális gyerekek oktatásának ábrázolása, s ezek szerepe egy világ lehetséges átalakításában.

(Mandics György)

Az ötlet kiváló és eredeti: a gyermeki kreativitást kiaknázó MI. A cselekmény, amiben megtestesül, szintén eredeti és szórakoztató, a legjobb kémtörténetek cselekményvázát alkalmazza, csak itt az összecsapás a virtuális térben valósul meg. Ennek nyelvi megjelenítése egyszerre ötletes és itt-ott humoros, Alfonzó, Bétamás és Gammatyi városi folklór-meséjére emlékeztet. Vázlatossága ellenére korrekt a fölbukkanó néhány személyiség.

(Sárdi Margit)

Összpontszám: 45

Súlyozott pontszám: 28

Ez utóbbi novellám tehát – a végső, vagyis a súlyozott pontokat tekintve – a tavalyi év 2. legjobb novellájának ítéltetett, Bán János egyik novellájával holtversenyben (A stadion őre, itt írtam erről a novelláról is). Szélesi Sanyi másik novelláját mindhárom novellámmal megvertem, ez azonban kevés volt a végső győzelemhez. Sebaj, idén megint lesz három novella, egy a Kétszázadikban (Bábel folyói), egy reményeim szerint a Galaktikában (Hogyan legyünk szuperhősök?) és egy év végén – ez utóbbit nemzetközi színvonalon szeretném leszállítani, és ehhez minden adott: a sztori és a kitalált, egyedi stílus is. (És még lesz egy Búcsúdal című szösszenet is, de a net egyelőre titkos részén.)

Sokat tanultam a novelláimon keresztül – különösen azok fogadtatásából. Én például meg voltam győződve arról, hogy az Imagine tarolni fog az olvasók között; ehelyett inkább meg nem értés fogadta. Ehhez hozzájárult az is, hogy a narrációt kicsit bonyolulttá tettem. Pedig hogy szerettem az alapötletet és a csattanót!

A statisztika hangja:

Három novellám súlyozott pontátlaga 26.3.

És még egy érdekes adat (Galla Miklós hangja): ez a három novellám volt a 3., 4. és 5. publikált írásom. Ilyenkor álmodozva arra gondolok, hogy milyen jó lesz mondjuk a 20.

Legalábbis remélem.

Picinyke plusz a blogon: a fenti fülek mellé bekerült a JÖN! fedőnevű is. Itt teszem közzé a következő novellamegjelenéseimet.

Ez a titulus joggal illethetné meg Ted Chiangot is, én azonban a hihetetlenül kreatív és profi Michael Swanwickra gondolok.

Mennyiség és minőség

A philadelphiai Michael Swanwick (59) a kortárs science fiction irodalom egyik állócsillaga. A nyolcvanas évek óta jelentkezik írásaival. Viszonylag kevés regényei is újszerűségre törekvést mutatnak: például a Vacuum Flowers (1987.) az akkoriban vérszegény űroperát vegyítette CP-s elemekkel, a The Iron Dragon’s Daughter (1993.) a szokványos, elfes-tündéres fantasyba kevert jó adag kapitalizmust, a Bones of the World (2002.) időutazás plusz dinoszauruszok témakörben játszódik.

Swanwick díjai jól kifejezik a szakma és az olvasók elismerését: 5 Hugó, 1 Nebula, 1 World Fantasy Award, 1 Sturgeon, 3 Locus Awards.

Novellái a műfaj csúcsát jelentik. Nála nincs túlírás, fecsegés, kliséhalmozás. A régi tematikát leporolja és újragondolja. Azt szeretem egyébként benne a legjobban, hogy (látszólag) nincs kedvenc témája, ugyanolyan igényességgel ír fantasyt, mint science fictiont, és ez utóbbin belül is bátran kalandozik. Ha kell, humorosan mutatja be a jövőbeli Londont (The Dog Said Bow-Wow), átértelmez egy űrkatasztrófát (The Very Pulse of the Machine), kirándul az önjavító robotok világába (Ancient Engines) vagy éppen a zombikra épített gazdaságot tárja elénk (The Dead). Szerencsére már sok írása megjelent magyarul is, remélem, hogy regényeit sem kell mindig angolul élveznünk.

Michael Swanwick egyediségére jó példa a The Periodic Table of Science Fiction. Ez a 118 mikronovella (flash fiction) a periódusos táblázat 118 eleméhez íródott. Ez a grandiózus sorozat 2001 és 2003 között jelent meg a SciFi.com-on.

Itt elolvasható.

Ismertető Kim Stanley Robinson (KSR) nagyszabású regényéről, A rizs és a só éveiről.

Más történelem

Egyszerű ötletre épül a regény: mi lett volna, ha a 14. századi pestis szinte egész Európát kipusztította volna? Ebben az esetben az így támadt földrajzi-hatalmi űrbe az iszlám és a távol-keleti civilizáció lépett volna. Erről fest egy széles panorámájú történelmi tablót KSR.

Más regény

A Metropolis Könyvek jó úton halad. Ezúttal is egy különleges kötettel bővítették a sorozatot. Ez a regény két okból is tiszteletre méltó. Egyrészt nem tartozik a „kiolvasom-elfelejtem” könyvek közé; alapötlete, az alapfelvetés lehetséges következményei még hetekig ott motoszkálnak az olvasó fejében. Továbbgondoljuk, új megvilágításban látjuk azt, ami számunkra nyilvánvaló: az európai civilizáció technikai-tudományos-pénzügyi fölényét (amely mostanság, a való világban pont Kína, India fölemelkedésével és Európa gyengélkedésével kérdőjeleződik meg). Egyszerű, de velős ötlet.

A másik erény az a tudásanyag, amelyet a szerző belegyömöszölt a regénybe. Újra visszatér a klasszikus és Golden Age science fiction egyik szimpatikus jegye, az ismeretterjesztés. KSR láthatóan alaposan alámerült a két kultúra vizébe, és kincsekkel tért vissza a mélységből. A többszáz éves történetben korokat és tájakat járunk be, felfedezzük az egzotikumot és a kihalt Európát. Gazdag nyelvezettel, néha túlburjánzóan, de színesen ír a szerző. Magasan az SF-ben megszokott irodalmiság fölött, és ez már önmagában megsüvegelendő tett.

Három dologba lehet csak belekötni: kellett-e a misztikumot tudományos alapfelvetésnek megtenni (bardó)? A másik pedig az a kérdés, hogy miért épp ezeket az epizódokat választotta ki KSR? Különösen a döcögősen induló első két fejezet fényében érdekes ez. A harmadik megjegyzésem a tudomány fejlődését illeti: az európai gondolkodás – a protestantizmus megjelenése és a felvilágosodás óta – véleményem szerint jobban kedvez a tudományos haladásnak, mint a keleti (az individualizmus miatt? a szabadabb társadalmi keretek miatt? nem tudom).

Mindenesetre nem mindennapi munka A rizs és a só évei, érdemes rá időt szánni.

És a végére egy Európa-soviniszta megjegyzés: azért örülök, hogy ez nem így történt.

Értékelés:

  (négy és fél)

Kedvenceim a 2009. júliusiból.

1. Kij Johnson: 26 majom, no és a pokol

Ez egy példaszerűen hibátlanul megírt történet. Tökéletes metafora az emberi lét mélységeiről (jobban is szerettem az eredeti angol címben szereplő Abyss szót). Mesteri a szövegeloszlás, a stílus és a mondatok harmóniája. Egyetlen apró bajom volt csak vele: hogy nem igazán science fiction. A novella 22. részében ugyan kísérlet történik valamiféle racionális magyarázatra, de mégsem tudjuk meg, miben áll a majmos trükk.

Ez a novella idén döntős volt a Hugo- és a Nebula-díjért folyó versenyben.

2. Szűcs László: A rövid élet titka

Végre megint egy nagyon jó magyar novella, hurrá és hurrá. Jó az alapötlet, kidolgozta a szerző a részleteket is, élvezet volt olvasni. Most elő fogom keresni Szűcs László korábban megjelent írásait is.

3. Elizabeth Moon-interjú

A sötét sebessége kötelező mindenkinek, aki egy különleges élményre vágyik.

4. Alberto Chimal: Elveszett egy kislány

Tulajdonképpen érdekes volt, de inkább gondolatkísérlet ez, mint kiérlelt novella.

Ja, és az új papír jobbat tett az olvashatóságnak.

Szubjektív kalandozásom az emlékek és benyomások labirintusában tovább folytatódik. Most megpróbálom felidézni a számomra legkedvesebb hazai SF-regényeket.

10. Markovics Botond: Isten gépei

(Juszt se fogom hackettezni!)

Már megírtam véleményemet a könyvről. Tényleg egy korszerű regénynek tartom, végre nem ezerszer lerágott csontokból főzünk levest. Sok ötlet van benne, az alapszituáció igényes és érdekes. A poszt-hackett-cherubion korszak 2. regénye letisztultabb és egységesebb prózát mutat, mint az ugyancsak figyelemre méltó Poszthumán.

9. László Zoltán: Keringés

László Zoli műveinek eredetisége fordítottan arányos a neve eredetiségével. A Keringés megjelenésekor leginkább azért örültem, mert végre, sok-sok év után, újra olyan művet olvashattam, amely komolyan veszi a scifit. Jó az alapötlet, magam előtt látom a jövőbeli Budapestet, érdekes a főhős, Baran. Kis gondom volt annak idején a hármas cselekményszállal, a regény méretéhez mért hosszú felvezetéssel, de a sztori, a pontos mondatok, a befejezés kárpótolt mindenért.

8. Jókai Mór: A jövő század regénye

Regény ez egyáltalán? Mint egy nagy erejű reveláció, ötletek sora, gépek és társadalmak panoramikus bemutatása. Jókai amúgy is a gyengém: ez az ember tényleg tudott történetet mesélni, és végül is ez minden próza alapja, célja, értelme.

7. Csernai Zoltán: A boldogságcsináló

Csernai fontos alakja sci-fi történelmünknek. Ezt a regényét találtam a legkidolgozottabbnak, és megragadott az álmokkal kapcsolatos ötlete.

Ezt még én követtem el az egyetemen.

6. Botond-Bolics György: Redivivus tüzet kér

BBGY Vénusz-trilógiáját is szerettem, és sokáig lamentáltam másik jól eltalált regénye, Az Orbitron-terv és eközött. Azért választottam a Redivivust, mert ezt sokkal korszerűbbnek érzem. Meggyőződésem: ha ezt ma valaki kicsit kipofozná, elhagyná belőle az ideologikus felhangokat, és a műszaki részét mondjuk nanotechnológiára cserélné, a befejezésénél kisimítaná a prózát, akkor ez a regény a legmodernebb amcsi scifikkel versenyezhetne.

5. Nemere István: Holtak harca / Játszma tízmilliárdért

Itt már kifejtettem, mit tartok a nyolcvanas évekbeli íróról, akinek faltam a könyveit. Ez a két regény egyenként is ütős, de egy kötetben erős elegyet alkot. Nem véletlen, hogy el is lopták az előbbit.

4. Zsoldos Péter: A feladat

Talán szentségtörés, hogy nem az első helyre tettem. Igen, nagyon nagyra tartom Zsoldost, példaszerű a hozzáállása a műfajhoz. A feladat ma is megállja helyét, csak a befejezés ront az összképen: ma olvasva archaikusnak tűnik a mondanivalója. Egyébiránt szereplők, cselekmény rendben.

3. Gáspár András: Két életem, egy halálom

GA számomra a közelmúlt egyik legendája: a Kiálts farkast!, az Ezüst félhold blues miatt (nem beszélve Chapmanről és a kitűnő novellákról). A Két életem sajátos ízzel rendelkezik: már az előző kötetben, a Kiálts farkasban megismert futurista Budapesttel. A konvenciók szerint az SF angolszász műfaj, a központja is arrafelé található, gyakori hát az amerikai miliő, angol nevek használata – nekem nincs is ezzel semmi bajom. Gáspár úgy tudott ezen túllépni és újat mutatni, hogy nem lett komikus a végeredmény. Az a rész, amikor a főrossz az ötvenes évek Magyarországára érkezik, külön szmájli. Fantasztikus világépítés, a cégbirodalmak itteni mesterkedései, pompás olvasmány.

2. Lengyel Péter: Ogg második bolygója

Nagyon sokszor olvastam ezt a regényt. A jelző, amit akkor ráaggattam: lágy. Egy történet, gonosz lényekről, emberiségről és az Eela lakóiról. Lírai epikum, némi hidegháborús utánérzésbe csomagolva. Furcsa, de magamban tudok érveket felhozni, miért nem jó, mégsem teszem. Elbűvölő regény.

1. Zsoldos Péter: Ellenpont

Elképesztően kreatív, korszerű és izgalmas regény. A két világ szembeállítása, az ellenpontozás rendszere, az emberek nélküli, magukra hagyott  gépek céltalansága – fantasztikus mix. Irodalmilag is a helyén van, az én olvasatomban ez Zsoldos Péter csúcsteljesítménye.

Ismét magyar regényről szól ismertetőm: Antal József új könyvéről, a Justitia-áról.

Lázadás a Bounty-n

An Oven, a világtalan Justitia egy gyilkosság ügyében nyomoz. Nincs könnyű helyzetben, hiszen nemcsak hogy beleszeret a tettesbe, de szembefordul saját rendjével, ráadásul nyakába szakad egy jövendő zsarnok fenyegetése is. Mindennek tetejébe a zöldszemű szörny megkísérti, és az emberek által létrehozott fajok problémájával is meg kell küzdenie.

Visszatérés a kék lagúnába

Az a helyzet, hogy blogom olvasójának feltűnhet: milyen elnagyolt, összedobált tartalmat vázoltam fel az imént. De sajnos, így éreztem én is a regény olvasásakor.

Pedig van itt minden: nyomozás, űrcsata, dinasztia, egzotikus ragadozó és jóbarát, kardozás, tűpisztoly, tehát olyan elemek, amelyekkel a műfaj élni szokott. Ezek viszont, a Justitiában számomra nem álltak össze teljesen új regénnyé. A regény szó angolul novel, ami az „újdonság” szóból ered. Na, ezt hiányoltam a Justitiából. Az egyetlen ötlet, a vak, és éppen ezért látókra szoruló igazságosztó nem bomlott ki további ötletcsírákra, nem épült köré még több invenció, lelemény. Enélkül pedig olyan Dűne light-os lett az egész cselekmény: hatalmi viszályok egy távoli bolygón. (A harmadik rész kalandszála olvasásakor pedig minduntalan a Jurassic Park jelenetei rémlettek fel.)

A másik gondom a stílussal van. Általános narrációs megegyezés (szabálynak nem nevezném), hogy egy bekezdés=egy gondolati egység. Justitiánknak viszont sok esetben szinte minden észrevétele, kommentje külön sorban jelenik meg, különösen, amikor gondolkodik. Ettől a regény stílusa sok helyen géppuska-szerű pattogásba megy át; különösen egyhangúvá teszi a szöveget ez a megoldás például a 269-273. oldal közötti részben. (Furcsálltam is egy olyan embertől, akinek a blogja olyan eleven, izgalmas és eredeti, mint Antal Józsefé.)

A tudományos extrapolációval sem voltam mindenütt kibékülve. A science fictionnek, ha a jövőben játszódik, figyelembe kell vennie a technológiai-tudományos változások hatását a mindennapi életre. Példa: a harmadik rész elején Justitia meglátja magát a tükörben, és panaszkodik, hogy szarkalábak jelentek meg a szeme körül, őszül, és azt is megtudjuk, hogy megereszkedtek a mellei. Az őszülésről meg ráncról nem jut eszébe, hogy ezt rendbe lehet hozni? Egy olyan korban, ahol komplett fajokat hoznak létre és az anabiózis bevett cselekedet?

Ugyanide tartozik utolsó megjegyzésem: egy olyan rendre bízták az igazság megtalálását, amelynek a tagjai nincsenek megfelelően kondícionálva? Ahol a Justitiák hip-hop szerelembe esnek és hátat fordítanak mindannak, amit tanultak, amire kiképezték őket? Ilyen egyszerűen? Akkor tényleg igaz: a szerelem vak.

Értékelés:

(három)