SFinsider

Szubjektív kalandozásom az emlékek és benyomások labirintusában tovább folytatódik. Most megpróbálom felidézni a számomra legkedvesebb hazai SF-regényeket.

 

10. Markovics Botond: Isten gépei

(Juszt se fogom hackettezni!)

Már megírtam véleményemet a könyvről. Tényleg egy korszerű regénynek tartom, végre nem ezerszer lerágott csontokból főzünk levest. Sok ötlet van benne, az alapszituáció igényes és érdekes. A poszt-hackett-cherubion korszak 2. regénye letisztultabb és egységesebb prózát mutat, mint az ugyancsak figyelemre méltó Poszthumán.

 

9. László Zoltán: Keringés

László Zoli műveinek eredetisége fordítottan arányos a neve eredetiségével. A Keringés megjelenésekor leginkább azért örültem, mert végre, sok-sok év után, újra olyan művet olvashattam, amely komolyan veszi a scifit. Jó az alapötlet, magam előtt látom a jövőbeli Budapestet, érdekes a főhős, Baran. Kis gondom volt annak idején a hármas cselekményszállal, a regény méretéhez mért hosszú felvezetéssel, de a sztori, a pontos mondatok, a befejezés kárpótolt mindenért.

 

8. Jókai Mór: A jövő század regénye

Regény ez egyáltalán? Mint egy nagy erejű reveláció, ötletek sora, gépek és társadalmak panoramikus bemutatása. Jókai amúgy is a gyengém: ez az ember tényleg tudott történetet mesélni, és végül is ez minden próza alapja, célja, értelme.

 

7. Csernai Zoltán: A boldogságcsináló

Csernai fontos alakja sci-fi történelmünknek. Ezt a regényét találtam a legkidolgozottabbnak, és megragadott az álmokkal kapcsolatos ötlete.

Ezt még én követtem el az egyetemen.

 

6. Botond-Bolics György: Redivivus tüzet kér

BBGY Vénusz-trilógiáját is szerettem, és sokáig lamentáltam másik jól eltalált regénye, Az Orbitron-terv és eközött. Azért választottam a Redivivust, mert ezt sokkal korszerűbbnek érzem. Meggyőződésem: ha ezt ma valaki kicsit kipofozná, elhagyná belőle az ideologikus felhangokat, és a műszaki részét mondjuk nanotechnológiára cserélné, a befejezésénél kisimítaná a prózát, akkor ez a regény a legmodernebb amcsi scifikkel versenyezhetne.

 

5. Nemere István: Holtak harca / Játszma tízmilliárdért

Itt már kifejtettem, mit tartok a nyolcvanas évekbeli íróról, akinek faltam a könyveit. Ez a két regény egyenként is ütős, de egy kötetben erős elegyet alkot. Nem véletlen, hogy el is lopták az előbbit.

 

4. Zsoldos Péter: A feladat

Talán szentségtörés, hogy nem az első helyre tettem. Igen, nagyon nagyra tartom Zsoldost, példaszerű a hozzáállása a műfajhoz. A feladat ma is megállja helyét, csak a befejezés ront az összképen: ma olvasva archaikusnak tűnik a mondanivalója. Egyébiránt szereplők, cselekmény rendben.

 

3. Gáspár András: Két életem, egy halálom

GA számomra a közelmúlt egyik legendája: a Kiálts farkast!, az Ezüst félhold blues miatt (nem beszélve Chapmanről és a kitűnő novellákról). A Két életem sajátos ízzel rendelkezik: már az előző kötetben, a Kiálts farkasban megismert futurista Budapesttel. A konvenciók szerint az SF angolszász műfaj, a központja is arrafelé található, gyakori hát az amerikai miliő, angol nevek használata – nekem nincs is ezzel semmi bajom. Gáspár úgy tudott ezen túllépni és újat mutatni, hogy nem lett komikus a végeredmény. Az a rész, amikor a főrossz az ötvenes évek Magyarországára érkezik, külön szmájli. Fantasztikus világépítés, a cégbirodalmak itteni mesterkedései, pompás olvasmány.

 

2. Lengyel Péter: Ogg második bolygója

Nagyon sokszor olvastam ezt a regényt. A jelző, amit akkor ráaggattam: lágy. Egy történet, gonosz lényekről, emberiségről és az Eela lakóiról. Lírai epikum, némi hidegháborús utánérzésbe csomagolva. Furcsa, de magamban tudok érveket felhozni, miért nem jó, mégsem teszem. Elbűvölő regény.

 

1. Zsoldos Péter: Ellenpont

Elképesztően kreatív, korszerű és izgalmas regény. A két világ szembeállítása, az ellenpontozás rendszere, az emberek nélküli, magukra hagyott  gépek céltalansága – fantasztikus mix. Irodalmilag is a helyén van, az én olvasatomban ez Zsoldos Péter csúcsteljesítménye.