Egy kicsit elkéstem a beszámolókkal, mert időközben (élőben közvetítve a neten) átadták az idei Nebula-díjakat. Íme a lista:

Regény: The Windup Girl (Paolo Bacigalupi)

Novella: The Women of Nell Gwynne’s (Kage Baker)

Novelette: Sinner, Baker, Fabulist, Priest; Red Mask, Black Mask, Gentleman, Beast (Eugie Foster)

Short Story: Spar (Kij Johnson)

Több – már ezen a blogon is megemlített trend – mutatható ki a listával kapcsolatban:

1. A legfontosabb kategóriában kitüntetett Bacigalupi új nemzedéket, új tematikát képvisel. Az ő díja világosan kifejezi, hogy váltásról van szó (és akkor vegyük hozzá Miéville-t is, aki szintén egyre feljebb emelkedik az elismeréseket tekintve, lásd harmadik Clarke-díját).

2. Eugie Foster kapcsán leszögezhető, hogy a fiatalodás immáron tény; és az is igaz, hogy az angolszász piac tele van kitűnő stilisztákkal a gyengébb nemből. (Gyengébb nem?! Catherynne M. Valente – fotója itt – bizarr regénye, a Palimpsest nem éppen ezt támasztja alá:-))

3. A szavazóknak volt merszük egy olyan brutális írást díjazni, mint a Spar. Korszellem: a szexualitás beemelése különösebb felháborodás, netán botrány nélkül; a hetvenes, de még a nyolcvanas években sem történhetett volna ez meg. Egyébként, ahogy említettem, ez egy igen jó kis elbeszélés, csak a felszínén tűnik nyersnek. Hiába voltak erős versenyzők a short story mezőnyében (Non-Zero Probalities, Bridesicle), a Spar sokkal emlékezetesebb, ezáltal egyedibb megközelítést alkalmaz.

4. Visszatérve a novelette kategóriához: bár Foster írása kitűnő mind koncepcionális, mind megvalósítási szinten, Kosmatka Divining Light-ján sokkal többet lehet filózni. Kosmatka elbeszélése kapcsán, különösen az utolsó mondat kínálta értelmezési tartományokat tekintve magam is élénk levelezésbe bonyolódtam orka barátommal. De nem mi voltunk az egyetlenek: ezen a fórumon többen is megpróbálták megfejteni a novellát, míg végül maga az író oszlatta el a “gondolta a fene!” körüli homályokat. Érdemes mindenkinek elolvasnia magát az elbeszélést is!

Sajnos időhiányban kimaradt több jelölt írás bemutatása is, néhány szóban kettőről:

Az immáron sokszorosan jelölt, ámde díjat eddig még nem kapó Michael A. Burstein írása, az I Remember the Future igazán érzelmes, megható darab. Egy haldokló scifi író teremtményei jönnek el hozzá a jövőből, hogy megmentsék őt, és vele együtt saját világaikat is. Gyönyörű mese arról, hogy mi él túl minket.

Burstein egyébként nagyon érdekes figura a kortárs scifi irodalmában. Regényt még ő sem írt, de ahogy említettem, írásait állandóan jelölik hol Nebulára, hol Hugóra. Kedvenc elbeszélésem tőle az utolsó holocaust-túlélő haláláról és annak következményeiről szóló Kaddish for the Last Survivor. Egy igazi, torokszorító történet.

Burstein ritka madárnak számít az írók között, ugyanis ő azon kevesek közé tartozik, akik nem ateisták. Talán – mondom: talán – ezért is érzelmesebbek az írásai, amelyek stílusa engem időnként az általam igen kedvelt Mike Resnickre emlékeztetnek.

Írásai érzésem szerint azért nem nyertek még díjat, mert egy nagyon picike plusz hiányzik belőlük – ez a titkos faktor választja el az ügyes, képzett írókat a géniuszoktól. Például Chiangban, Swanwickben  ez megvan, de meg nem mondanám, pontosan mi is ez: egyszerre stilisztikai arányérzék, ötlet, kifejezésmód – mindegyik és talán egyik sem.

A másik írás, amit megemlítenék, Jason Sanford kitűnő Sublimation Angels-e. Ezekért az elbeszélésekért kedveljük sokan a science fictiont: masszív worldbuilding, életerős karakterek, kihívás, rejtély. Egy jeges világon, MI-k által kontrollált társadalomban járunk, ahol is az emberiség sikertelenül próbál kapcsolatfelvételt elérni a titokzatos idegenekkel, akik pedig ide invitálták őket, de valamiért a modern technológiát utálják.

Végül így utólag az általam olvasottak közül a favoritjaim voltak:

Novella: Sublimation Angels, novelette: Divining Light, Short Story: Spar és Bridesicle.

Folytatom a jelölt írások rövid véleményezését.

Will McIntosh: Bridesicle

Az invenciózus író onnan ismerszik meg, hogy kicsavar egy klisét. Esetünkben ez a “felébredni a mélyfagyasztásból, miközben több évtized eltelt a Földön” gondolat. McIntosh elbeszélésében Mirának megadatik, hogy halálos balesete után új életet kapjon – de ennek ára sokkal több, mint amire bárki gondolna. Izgalmas, csavaros sztori. (Hasonló alapszituáció fordul elő David Langford rövid szösszenetében, a New Hope for the Dead-ben is, de az ott tragikomikus színt kapott.)

Paolo Bacigalupi: The Gambler

A kortárs SF egyik ifjú titánja a nagyon is közeljövőbe kalauzol minket. A főhős egy fiatal thai újságíró, aki valódi, globális történetet akar írni a celebvilágos megrendelések helyett. Bacigalupi írása alig-alig scifi, a mondanivaló óvatosan egyensúlyoz a giccs (=a modern újságírás rossz)  és a fajsúlyos mondanivaló között. Paolónk jól ír, de megasztárosan fogalmazva: ez ebben a mezőnyben nem elég erős.

Michael Bishop: Vinegar Peace, or, the Wrong-Way Used-Adult Orphanage

Az írás előzménye: a szerző, Michael Bishop 2007. április 16-án a virginiai főiskolai tömeggyilkosságban elvesztette Jamie nevű fiát. Ez az elbeszélés annak hatására született.

A történet szerint mindazok a szülők, akik utolsó gyereküket is elvesztik, árvákká válnak, és egy speciális helyre szállítják őket (erre utal a cím). Egy disztópikus írás ez, olyan, mintha egybegyúrnánk Kafka Perét, Atwood szolgálóleányos regényét és beletennénk egy kis Éjszakai utazókat Umberto Simonettától. A metaforikus megközelítés a szülői fájdalmat mutatja be különböző helyiségeken keresztül, egy furcsa világban, egy furcsa helyen. Megrendítő, de valamiért mégsem olyan erős az egész.

 Richard Bowes: I Needs Must Part, the Policeman Said

Ahogy a cím rögtön az arcunkba ordítja, igen, ez egy dicki történet, melyben az álom és a valóság összemosódik, de híján van egyéb SF invencióknak. Az eredetisége másodlagos; Dick ezt jobban csinálta. Sokkal jobban.

Apropó: Nebula-jelölések.

Ennek a bejegyzésnek az első felét nem én írtam, de nagyon is egyet tudok érteni vele. A bejegyzés másik felében pedig az online elérhető, Nebulára jelölt elbeszélésekről írok néhány sort. Több részben teszem majd ezt, ahogy végzek velük.

Átadom a szót vendégbloggeremnek, aki most nem más, mint Rorimack/Komavary:

Sokszínű scifi 

Hogy a spekulatív irodalom mennyire nem haldoklik, arra jó példa az idei Nebula-jelöltek névsora. 

Ha egy szóval kellene jellemezni a listát, az a szó a sokszínű lenne.

Mostanra végleg elfelejthetjük, hogy az SF fehér mérnökférfiak fura hobbija, a lányoknak meg ott van a fantasy. 

A jelölteket böngészve találunk scifit női szerzőktől, fantasyt férfiaktól, teljesen vegyesen. Megszűntek a zsánerek közti kategóriák, a csak scifit írók helyét átveszik azok, aki szabadon próbálkoznak a szórakoztató irodalom minden válfajában – Scalzi, aki pár éve military scifivel kezdte, idén egy ifjúsági scifivel (melynek  főszereplője egy tinilány) és egy dark fantasy kisregénnyel jelentkezik (amelyből persze jó scifiíróként nem hagyta ki az űrben járó hajókat sem, és megmutatta, a jó írót nem a tematika teszi azzá), Miéville új regényét kiadója egyszerre reklámozta scifiként és fősodorbeli szépirodalmi műként. 

Az internet is teljesen átrendezi az antológia-regény kettősére épülő piacot, de még az írók közti hálózatokat is. Az egyik ok, amiért ilyen fiatal az átlagéletkor, kétség kívül az, hogy az aktív szavazók az internetet aktívan használó szerzők közül kerülnek ki, és ezek azok, akik – a con-os találkozásoktól eltekintve – online tartják egymással a kapcsolatot, blogokon keresztül figyelnek egymásra. A források között is egyre több az online publikáció – legyen szó a TOR interaktív oldaláról vagy akár a szerző honlapján, olvasók szponzorálásval kiadott műről (Catherynne M. Valente regénye, egy fura metafikciós játék a hétköznapok valóságával, hiszen ez az ifjúsági regény először mint fiktív mű jelent meg a Palimpsestben, hogy később az írónő rajongók pénzügyi támogatásáért cserébe megírja). 

Ami még nagyon fontos – habár a Nebula nem közönségdíj (nem a nagyközönség díja, mint a Hugo), az írások zöme már a kihirdetés pillanatában elérhető volt az interneten. Most (az SF Signal frissített linkgyűjteményét alapul véve) a hat novellából öt, a hat nagynovellából az összes, a hat kisregény fele, plusz az említett online regény ingyen elérhető. Vagyis a kortárs angol scifit lényegében ingyen meg lehet ismerni. Vannak jelek, hogy a magyar scifi is errefelé tart, bár kérdés, hogy nyerhet-e valamit a szerző, hogyha a havilappal eltűnő novellái megjelennek a neten? Ugyanis még csak kevesen vesznek egy adott szerzőért antológiát, a vásárlók többsége “a Galaktikát” keresi, nem XY scifiszerzőt.

Ha két slágertémát kéne kiemelni (bár ehhez nem ismerem az összes jelöltet), akkor az egyértelműen a gőzpunk és a (jobb híján) ökopunk. Az előbbire jó példa a regények között a Boneshaker, vagy a Leviathan, az utóbbira pedig a Windup Girl. A steampunk tiszta sor, nem kell sokat magyarázni, az ökopunkot meg akkor érthetjük meg igazán, ha elolvassuk a másik jelölt Bacigalupi-művet, a Gamblert (tavaly Hugo-döntős is volt).
Az ökopunk a távoli csillagok és sosemvolt múltak tündérmeséiből visszarántja a Földre a scifit, hogy a közeljövő – vagy éppen a jelen problémáival foglalkozzon. Ez fontos, ezzel kell törődni – vallja a novella főhőse ugyanúgy, ahogy Bacigalupi is minden írásában, vagy a Metatropolis, a Seeds of Change és más antológiák szerzői.

A Nebula “csak” egy szakmai díj, ezeket a műveket szeretik maguk a zsánerben alkotó szerzők, de ennél sokkal többről szól: azt mutatja meg, hogy az elkövetkezendő években egyre több ember találja meg a maga kedvencét a tovább színesedő scifi és fantasy palettán.

Visszaveszem a szót, és folytatom néhány írás bemutatásával.

 Saladin Ahmed: Hooves and the Hoovel of Abdel Jameela

Ez egy tipikus “demon with man”-történet. Kicsit fantasy, kicsit horror – a dark fantasyhoz áll talán a legközelebb. A sztori lapos, nem túl érdekes, az arab vonalat meg Chiang sokkal jobban hozta az alkimistás, méltán díjazott írásában.

N. K. Jemisin: Non-Zero Probabilities

New Yorkban (csak ott) felborul a valószínűség rendje (az alacsony valószínűségű események mindennapivá válnak, a maguk jó és rossz hozadékával együtt), és a mindennapi élet teljesen kiszámíthatatlanná válik. Egy lottóötös mindennapi esemény, csakúgy, mint egy tömegszerencsétlenség. Erősen karakterközpontú írás, szép és hatásos mondatokkal.

Kij Johnson: Spar

Ez pont az az írás, amelynek képei, témája belefúrja magát az ember agyába. Rendkívül erős, teljesen emberi, és – gusztustalan minden ízében. A történetben egy életmentő kapszulában egy nő és egy idegen lény utaznak összezárva. És hogy mit csinálnak? Idézem a legelső mondatot: In the tiny lifeboat, she and the alien fuck endlessly, relentlessy.

De nem egy perverzszex-történetről van szó. Johnson a 26 majom… után megint egy nagyszerű metaforát talált az emberi (férfi-nő) kapcsolatok problematikájára, a kommunikáció hiányára, a meg nem értésre.

James Patrick Kelly: Going Deep

Egy űrkolónián játszódó sztori, központjában a felnőttkorba lépő Mariskával. Unalmas novella, nem hagy nyomot az emberben, nincs semmi jellegzetessége.

Eugie Foster: Sinner, Baker, Fabulist, Priest; Red Mask, Black Mask, Gentleman, Beast

Nemcsak az elbeszélés címe különleges, szép a történet, és kellőképpen eredeti. Már az első mondatok elmondják a novella ígéretét (és jegyezzük meg, ez egy profi kezdés): Each morning is a decision. Should I put on the brown mask or the blue? Should I be a tradesman or an assassin today?

Ez egy disztópikus társadalom, ahol a polgároknak nincsen nevük, csak intelligens álarcuk, amit egy külön rend állít elő. A novella egy, a társadalmi berendezkedés elleni lázadás története, rejtéllyel, izgalmas mondatokkal, egy igazi költői látomás. Ja, és ez egy fantasy, ékes bizonyítéka annak, hogy a műfaj tele van izgalmas megoldásokkal.

Ted Kosmatka: Divining Light

Én egyre inkább azon mérem le egy scifi írás jelentőségét, hogy milyen hatást vált ki belőlem. Az a jó, ha nem hagy békén, ha napok múlva is eszembe jut egy-egy megoldása, képe, problémafelvetése, figurája.

Kosmatka novellája hátborzongató.

Pedig az alapképlet egyszerű: a kvantumfizika klasszikus kísérlete áll a középpontban, az, amellyel a fény hullám- és részecsketermészetét figyelhetjük meg. Kosmatka azonban nemcsak azért kitűnő író, mert érdekes főszereplőt alkot az alkoholista tudós személyében, mert gördülékeny a stílusa, jó az ütemérzéke, hanem azért is, mert a sokszor olvasott kísérletből valami mást is kihoz.

Nem akarom lelőni a poént, de az elbeszélés csattanója megdermeszti az embert. (És megint: milyen jó címet adott a novellájának!)

Nancy Kress: Act One

A főhős egy törpe, meg egy The Group nevű társaság, aki az emberiséget egy különös vírussal “támadja meg”. A cél, mint megannyi alkalommal, ebben az elbeszélésben is a világjobbító szándék; igen ám, de attól, hogy kifinomult empátia alakul ki bennünk a másik iránt, még egyáltalán nem biztos, hogy jobbak is leszünk.

Nancy Kress a scifi irodalmának egyik legemlékezetesebb törpe főhősét írja meg, és jók a többi szereplők is. A vége kicsit befejezetlennek tűnt elsőre, de az utolsó bekezdés három jól eltalált mondata világossá tette előttem, hogy valójában az eleve elrendelés vs. szabad akarat témakörében olvashattunk egy felettébb szórakoztató és színes stílusban megírt SF-et.

Lista: Németh Attila blogján. A legfontosabb díjat, a legjobb regénynek járót Neil Gaiman kapta a The Graveyard Book című munkájáért.

Részletes eredmények itt.

Két Legjobb regény-elismerést is kiosztottak nemrég; az egyiket Nagy-Britanniában, a másikat az USA-ban.

Az Arthur C. Clarke-díjat idén Ian R. MacLeod Song of Time című regénye nyerte.

Roushana Maitland, a virtuóz és özvegy hegedűművész már elmúlt száz éves is, és a vihar korbácsolta part menti házban haldokolva tölti utolsó az életből még hátralévő idejét. Egyik nap azonban egy gyönyörű, fiatal férfira bukkan, aki az Ádám névre hallgat. Roushana megpróbálja megfejteni a rejtélyes férfi kilétét, miközben maga is elmeséli saját életét.

A kritikusok a regényt az irodalmibb sci-fik közé sorolják; olyan műnek látják, amely az emlékezéssel foglalkozik, és persze bemutatja az őrült – és még jórészt előttünk álló – 21. század eseményeit is.

A másik díj, azt gondolom, még fontosabb: ez ugyanis a Nebula, amelyet az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetsége oszt ki sok kategóriában. A legjobb regényért járó Nebulát idén a 79 esztendős science fiction írófejedelem-asszony, Ursula K. Le Guin Powers című regénye érdemelte ki.

A Powers az ún. Nyugati Part Krónikái trilógia zárókötete (lám, regénysorozat darabja is kaphat kint díjat – ahogy ez már sokszor előfordult). Szokványos, alternatív középkori mesének tűnik a tartalma alapján, de cáfoljon meg nyugodtan, aki már olvasta.

Egyébként ez Le Guin hatodik Nebulája.

 Megvan a Hugo-díj döntőseinek listája. Ahogy a nebulás postomnál, itt is a regény kategóriába jelölteket említem csak meg:

 Neal Stephenson: Anathem

 Neil Gaiman: The Graveyard Book

 Cory Doctorow: Little Brother

 Charless Stross: Saturn’s Children

 John Scalzi: Zoe’s Tale

 Scalzi kivételével – akinek kitűnő blogja van – csupa nehézsúlyú versenyzővel van dolgunk. Az Anathem mellett szól a pozitív visszhangok sora; Gaiman a modern, nagy mesemondók egyike; Doctorow ifjú titán, könyve döntős a Nebulánál is; Stross immáron a hatodik éve döntős…

 Anathemre vagy Little Brotherre tippelek.

Az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetsége (SFWA) közzétette az úgynevezett “Preliminary Nebula Award Ballot”-t, ami a Nebula-díj előszobájának tekinthető.

A legfontosabb a jelölt regények listája, ebből képzik azt a maximum 5 címből álló listát, amelyből a győztes kikerül. Nem kicsi a tét: ez a legrangosabb irodalmi science fiction/fantasy elismerés.

Íme tehát a regénylista:

 Daniel Abraham: A Betrayal In Winter (TOR, 2007. július)

 Chris Barzak: One For Sorrow (Bantam, 2007. szeptember)

 Emma Bull: Territory (TOR, 2007. július)

 Cory Doctorow: Little Brother (TOR, 2008. április)

 Kathleen Ann Goonan: In War Times (TOR, 2007. május)

 Ursula K. Le Guin: Powers (Harcourt, 2007. szeptember)

 Jack McDevitt: Cauldron (Ace, 2007. november)

 Ian McDonald: Brasyl (Pyr, 2007. május)

 Terry Pratchett: Making Money (Harper, 2007. szeptember)

 Patrick Rothfuss: The Name of the Wind (DAW, 2007. április)

A lista alapján megállapíthatjuk, hogy:

a, a listán inkább a tágabb értelemben vett fantasztikus irodalom, nem a hagyományos scifi dominál;

b, öreg motoros (Le Guin, Pratchett) és fiatal titán (Barzak, Doctorow) egyaránt szerepel;

c, a talán a Nebula sokak által kárhoztatott időszámítása (amit most változtattak meg, tehát jövőre már adott év jan1-től dec31-ig megjelent művek nevezhetők csak) miatt hiányérzetünk lehet. 

De hol vannak ezek a regények, amelyektől hangos a kinti internetes sajtó?

Greg Egan: Incadescende

Richard Morgan: The Steel Remains

Neal Stephenson: Anathem

Charless Stross: Halting State

Szerény tippem az év regényére: a Brasyl, Ian McDonald műve.

Azért reméljük, e sok jó regényből nemsokára nálunk is olvasható lesz valami magyarul!