A mostani Galaktika (251.) novelláit elolvasva megint elgondolkodtam, hogy vajon mi különbözteti meg az átlagos írást a kiemelkedőtől. (Az átlag alattival nem foglalkozom, szerencsére a Galaktika is meghagyja ezeket másoknak.)

Most ebből a szempontból tekintem át a februári szám termését.

Piers Anthony: Fogas kérdés

Hát ez bizony egy kemény, zötykölődéssel teli időutazás volt az 1968-as esztendőbe. Piers írásával a legnagyobb bajom az, hogy annyira kiszámítható, annyira egyenes vonalú – annyira unalmas. Pedig a kozmikus fogorvosok világa igencsak érdekes elképzelés, a hősnek nemcsak azért drukkolunk, mert fajunk szülötte, hanem azért is, mert érdekes figura. Nem éppen hős típus, de feltörekvő, makacs, pont mint az emberiség. Irodalmilag – pedig már az Új Hullám kvázi „győzelme” után vagyunk – lapos, recsegő, régies sciience fiction nyelven szólal meg a szöveg. Kár érte, az ötletben sokkal több volt; vagy legalábbis többet vártam. Ez tehát egy tisztességesen összerakott, közepes novella.

El sem hittem egyébként, hogy Hugo-ra jelölték, de a díj történetében sok meglepő eredmény született már (végre valami, amiben a mi Zsoldos-díjunk is hasonlít rá).

Oleg Ovcsinnyikov: Kreatívak

Mint reklámos, összedörzsöltem a tenyeremet a cím miatt. Jól is kezdődik, néhol Pelevin zseniálisan snowcrashes Generation P-jére emlékeztetett. Amiért mégis közepesnek értékeltem, az a disztópikus környezetrajz. Kelet-európaiként már unom ezt, pedig van ötlet benne.

Kasztovszky Béla: A Tabu

Mindig azt tanították nekem (és ebben gyakorlom is magam), hogy tisztelettudóan beszéljünk és viselkedjünk az idősebbekkel. De ez az írás olyan avítt, mintha egyenesen a hetvenes évek első feléből érkezett volna hozzánk, mondjuk egy bolgár sci-fi képében, valamelyik Delfin könyvből.

Porossá teszi a sokféle anakronisztikus megoldás: a narrátor csodálkozása, hogy lám, a gépek milyen ügyesen dolgoznak ember nélkül; a bolygó neve (Éden), a főszereplő neve (Robinson), a fegyver elnevezése (elektronpuska), az orosz űrhajós, a csillaghajós kifejezés és a sok macskaköröm közé zárt szó, amitől végtelenül fárasztó az olvasása. Komolyan, azt vártam, hogy valahol rámvicsorog a komputer szó is…

Clifford D. Simak: Idősek otthona

Az ilyen írásokat lehetőleg nagy ívben elkerülöm. Hiába a sci-fi egyik nagy alakja írta, tényleg csak arról szól, ami a cím: idősek otthona. A science háttér (világűr) nem tesz hozzá semmit, nem mozog sehova sem az elbeszélés. Gondolom persze, hogy ez volt az egyik cél, a megrekedt idő, a reménytelen tespedés ábrázolása, de ez így kevés.

Tisztességesen megírt, de közepes munka.

Sümegi Attila: Apa teleportáló gépet vett

Stilisztikailag az átlag fölött van, de az írás értelmét nem vágom. Nem fogott meg, nem értem, mit akart az író. Bele tudok magyarázni dolgokat, de erőszakot tennék a saját befogadási élményemen.

Eric G. Iverson – Elaine O’Byrne: Halál Vesunnában

Ennek a novellának az a baja, hogy a felvezető szövege lelövi a poént. De ha nem lőné le, akkor is sovány ez így. Néha úgy érzem, időgépes sztorit írni a legnehezebb (én is majd megpróbálkozom eggyel), mert sok oldalról körüljárták már. Itt is ez a helyzet, semmit sem tesz hozzá a toposzhoz. Közepes, átlagosan megírt elbeszélés.

A végére hagytam, mert örülök neki: a februári Galaktika legjobb írása szerintem K. Varga Beáta novellája. Az Áldott légy, Szent Struktúra! címe ugyan rossz választásnak tűnik a híres kolostoros sci-fi után. De a tartalma érdekes, átlag fölötti, jó a főhős vívódása. A témaválasztás korszerű, a vallás – szemben a kommunizmus prófétáinak jövendöléseivel – egyre nagyobb szerepet játszik a történelemben. Csak azt sajnálom, hogy a hithű embert a pesti kabarékra emlékeztető névválasztással Kovaleknek keresztelte az írónő.

Akárhogy is, egyértelmű: Magyarországon ma K. Varga Beáta az első számú science fiction írónő, ha bárkinek jelent is ez bármit. Jó lenne tőle már egy kiérlelt sci-fi regényt olvasni…

(Ui.: a következő Galaktikában debütál egy nem kevésbé tehetséges másik írónő, ráadásul a novellája nagyon jó. Csak így tovább, jöjjenek a tehetségek!)

A Búcsúdal, eddigi legrövidebb novellám (flash fiction) a 247-es Galaktikában jelent meg.

Ez egy világvége-történet.

A múltkori, szerintem gyengébb felhozatalú Galaktika után a 237. erősebb szám lett – két díjnyertes külföldi, és egy elég tűrhető hazai novellával. Bónusz a Kuczka Péter-megemlékezés.

Samuel R. Delany: Az idő mint féldrágakövek spirálja

A Hugo- és Nebula-díjas novella első része ízelítőt ad egy újhullámos író eszköztárából: furcsa cím, széttöredezett narráció, utalásrendszer, szójátékok (az eredetiben). Érdekes kísérlet, egyben elgondolkodtató, hogy egy szórakoztató műfajban mozgó szerző hol húzza meg az olvashatóság határait; másképpen: mi az, amit az átlagolvasó még elvisel. Delany-t olvasni nem könnyű, de megéri. Inkább színfolt, mint követendő példa.

C. J. Cherryh: Kasszandra

Kitűnő, érzékletes írás a jövő előrelátásának képességéről. Az ezzel megáldott-megvert sorsú Alis története találó metafora a szabad akarat vs. determináció kérdésére.

Mayer István: Élők

Megint egy jól megírt, lendületes magyar novella, örüljünk neki és olvassuk! Az alapötlet jó (engem némiképp Gregory Benford Timescape-jére emlékeztet), csak a vége tölt el hiányérzettel. Egy elegáns ötletet azért el tudtam volna viselni arra vonatkozóan, hogy mi is történik majd a jövőben. Annál is inkább, mert ez az olvasói várakozás volt a továbblapozás hajtóereje. Ettől függetlenül tetszett a novella.

A Kuczka Péter-megemlékezés és a novellái

A Kuczka-jelenség tipikusan kétarcú magyar sztori.  Örülünk az embernek, nem örülünk a történelemnek, amely kitermelte. A puha diktatúra elzárt akolmelegében egy jó értelemben vett balhés (először sztálinista, majd lázadó) költő kellett ahhoz, hogy szeretett tematikánk táptalajt kapjon, és kicsírázhasson. Ha nincs Kuczka, ma nincs Galaktika, könyvek, olvasói generáció, melyre építhetünk. Viszont ha nincs kommunizmus, úgy nincsenek lezárt határok és elzárt művek. Ez már a scifi területe: mi lett volna, ha Asimov és a többiek már az ötvenes években megjelenhettek volna? Mi lett volna, ha mondjuk a Tigris! Tigris! már a hatvanas években napvilágot lát? Neuromancer-megjelenés 1985-ben? Clarke-látogatás a hetvenes években?

Kuczka Péterrel kétszer találkoztam személyesen: egyszer magában a szerkesztőségben, egyszer az ELTE SF szemináriumának vendégeként. Rögtön ki lehetett érezni belőle (vagy csak megsejteni) a nagy formátumú irodalmárt, a tájékozott gondolkodót és a borzalmas főnököt, így együtt, ahogy a Szofiját szívta a nyitott ablakhoz közel, és közben esztétikai témákról csevegtünk. Az ő erőfeszítéseinek köszönhetjük, hogy megszerettük a science fictiont, és ez az ő érdeme.

A mosatni Galaktikában a két novellája azt mutatja, hogy tehetséges író lett volna. Mindkét írás izgalmas, ötletes, hangulatos darab. Azonban, mint mindig,  a személyes élmények viszik a prímet: a Seregek Ura című költeménye a legfontosabb, amit valaha csak olvastam tőle. Különösen a mostani, tagadásos időkben.

Októberi listám:

 1. Geoffrey A. Landis: Hosszú hajsza

Na, pontosan ilyen egy meglehetősen rövidre szabott space opera. Jó a kiindulópont, végig képes fenntartani az izgalmat, a vége pedig szokatlan. Jó bizonyíték ez a novella arra is, hogy tisztán emberi karakterek nélkül is lehet jó sztorit írni. 

2. Norman Spinrad: Találmányok kora

Ez a kis írás rengeteget elárul a társadalom működéséről. Ráadásul nagyon szellemes, egyedi stílusú, ami azért még a jó scifik közt is meglehetősen ritka.  

3. K. Varga Beáta: Szemünk fénye

Bár ez az írás elmarad a kötet legjobbjaitól, érdekes darab. Jó a felütése, a koncepciója, szépe mese a sikerért fizetendő árról. A címe pedig telitalálat.

Kedvenceim:

 1. Connie Willis: A késő krétakorban

Ahogy egyszer már dohogtam erről, itt egy újabb példa: nem SF, de rendkívül szórakoztató, intelligens novella. SF-elem csak a metaforikussága.

2. Roger MacBride Allen: Evolúciós összeesküvés-elméletek

Az eleje fárasztó, de később megéri olvasni. Friss és sikeres kísérlet a paranoia humoros rendszerezésére.

3. Markovics Botond-interjú

Elfogultságot jelentek be, különösen az első kérdésre adott válasz miatt. De akkor is érdekes minden interjú, ami már befutott magyar szerzőkkel készül.

4. Frank Roberts: Lehet ön is

Ez a legjobb! Az ötlet mára már közhely – a média mindenhatósága – de ez az 1964-es novella eredeti, izgalmas, jól megírt darab. A Running Man még sehol sem volt, amikor ez az írás már megjelent. És persze annál sokkal szellemesebb, izgalmasabb – jobb.

Kedvenceim a 2009. júliusiból.

1. Kij Johnson: 26 majom, no és a pokol

Ez egy példaszerűen hibátlanul megírt történet. Tökéletes metafora az emberi lét mélységeiről (jobban is szerettem az eredeti angol címben szereplő Abyss szót). Mesteri a szövegeloszlás, a stílus és a mondatok harmóniája. Egyetlen apró bajom volt csak vele: hogy nem igazán science fiction. A novella 22. részében ugyan kísérlet történik valamiféle racionális magyarázatra, de mégsem tudjuk meg, miben áll a majmos trükk.

Ez a novella idén döntős volt a Hugo- és a Nebula-díjért folyó versenyben.

2. Szűcs László: A rövid élet titka

Végre megint egy nagyon jó magyar novella, hurrá és hurrá. Jó az alapötlet, kidolgozta a szerző a részleteket is, élvezet volt olvasni. Most elő fogom keresni Szűcs László korábban megjelent írásait is.

3. Elizabeth Moon-interjú

A sötét sebessége kötelező mindenkinek, aki egy különleges élményre vágyik.

4. Alberto Chimal: Elveszett egy kislány

Tulajdonképpen érdekes volt, de inkább gondolatkísérlet ez, mint kiérlelt novella.

Ja, és az új papír jobbat tett az olvashatóságnak.

 Jó erős szám lett ez. Szemezgetek a kedvencek közül.

Richard Matheson: Csatornák

Bár nem egészen vágom, mit is látott a kisgyerek, a hangulat és a stílus nagyon erős. Feszes, rövid, mégis van eleje, közepe, vége. Nemhiába tartja Stephen King is egyik mesterének/példaképének Mathesont.

C. M. Kornbluth: Eljövetel a 12-es csatornán

Ez a novella jól példázza, hogy az elcsépelt “a média gonosz” üzenetet hogyan tudja egy jó tollú író frappánsan megfogalmazni. Puki Panda, zseniális.

Theodora Goss: Abora hegyéről dalolt

Nem ez a magyar származású szerző az első, akit megihletnek a különös Coleridge-versek (gondoljunk csak Douglas Adams-re). Jé, ez a novella egy fantasy, és eredeti, mesés, és még van mondanivalója is!

Ilja Novak: Más helyek

Na, az ilyen írásokért (is) szeretem a science fictiont. Sötét látomás ez az emberiség jövőjéről, sok történelmi áthallással. Köszönet illeti a Galaktikát, hogy megismerhettük az 1971-es születésű ukrán írót. Ez tetszett a legjobban ebből a számból.

 Updike: A szemérmes planéta

Ő volt az első számú íróm. Mégis, elfogultság ide vagy oda, írása a jól sikerült gunyoros Updike-szövegek közül való. Maró szatíra a new yorkiak életstílusáról, a modern civilizáció értékeiről. Nagyon jópofa.

 Ez egy nagyon jó Galaktika volt. Gratula érte.

 3 novella, 1 interjú és 1 tudományos cikk.

1. Kedvenc novellám Ferederik Pohl: A csillagok atyja című írása volt. Az a fajta scifi, ami az utazás-felfedezés tematikára épít. Ezek az ősi SF-elemek remélhetőleg soha nem mennek ki a divatból; én legalábbis mindig vevő leszek az efféle történetekre. A majom-ember motívum is nagyon találó. Az Átjáró örökbecsű írója 89 éves, de nemrégiben blogolásba kezdett.

 2. Szeretem és gyűlölöm. Ez a kettőség tört felszínre bennem Karen Joy Fowler novellája elolvasása után. Szerettem a stílust, a kitűnő mondatokat, amelyekkel fölfestette a kolónia mindennapjait. De: a Mindörökké scifi? Hol a tudományos rész? Akkor most halhatatlan vagy sem a főhős? Ezt a hiányosságot az sem menti, hogy ez a novella a mély írások közé tartozik – vagyis akar és tud is valamit mondani, amit jobb híján itt és most tanulságnak nevezek.

3. Asimov Vérvonala nagyon bejött. Régi fixa ideám, hogy az SF egyik legnagyobb alakja inkább novellista, mint regényíró (leszámítva a ragyogó A halhatatlanság halálát és a majdnem kiváló Az istenek is…-t, az Alapítvány irodalmilag nem erős, a kitalált világ viszont igen): a rövidebb formákban előjön karakterábrázolásának, sztorivezetésének profizmusa, világteremtő képessége; Asimov a tudományos világ, a tudósok életének profi és hű krónikása. Az ötlet és a vége is a helyén van.

4. Az agyról szóló összefoglaló anyag elgondolkodtató és további kutakodásra bíztat – ez a legtöbb, amit elérhet, és ez így van jól.

5. A Fény hippi írója a vele készült interjúban sem tagadja meg magát. A rövid kérdezz-felelekből egy határozott, tudatos alkotó képe áll össze.

 Itt az újkori 50. Galaktika! Rövid véleményezés.

A legjobban ebből a számból két novella és egy írás tetszett.

1. A Galaktika legjobb novellája nálam László Zoltán Csend-je. Jó az ötlet, jók a karakterek, kitűnő az a sejtetés, ami homályban tartja nemcsak az űrbeli ellenséget, de magát a novella végét is. Végre egy magyar novellával kapcsolatban ömlenghetek!

2. A másik kedvenc Mike Resnick Újrajátszva c. írása. Kevés novella van, melynek a végén elmosolyodom. Ez egy nagyon kedves írás az emlékekről és a fiatalságról. Csak egy kérdés gondolkodtat el vele kapcsolatban: hogy jelenhetett ez meg 2007-ben az Asimov’s-ban? Ugyanis nem sci-fi, de nagyon találó.

3. És végül, de nem utolsósorban nagyon bejött Kovács “Tücsi” Mihály naprendszeres szösszenete. Szórakoztató és lendületes, valami ilyesmit képzelek a Galaktikába tudományos cikként.

 A 2008. novemberi számban 2 novella és egy interjú volt számomra a legérdekesebb.

 1. Az egyik kedvenc Stephen Baxter Az utolsó kapcsolatfelvétel című története. Ez a novella 2008-ban döntős volt a Hugo Awards-on. A hard science fiction szerzőnek elkönyvelt angol ezúttal sem tagadta meg magát, hiszen a kozmológiai világvégét választotta kiindulópontnak. Erre fűzte fel azután a két főszereplő – anya és lánya –  történetét, dialógusát. A kétféle mentalitás jól példázza az ún. hétköznapi ember és a tudós alapállását: míg az előbbi az elkerülhetetlen vég idején is kertjével bíbelődik, utóbbit még a végzet előszobájában is áthatja a tudásvágy, a kiváncsiság. A párbeszédekkel hasonló hatást ér el Baxter, mint Tarantino a Ponyvaregényben: a beszéd témája és a helyzet ordító ellentmondása gyönyörű mélabús mesévé avatja ezt a novellát, amely elkerüli a happy end csapdáját is.

2. Theodore Sturgeon kiváló regényéről már megemlékeztem. A mostani Galaktikában az Egy csepp különös című novellája megint mély emberismeretről és jól eltalált metaforakezelésről tanúskodik. A scifinek talán nem is nevezhető történet (hiszen a sellőkre nincs racionális magyarázat a történetben) a férfi-nő viszonyával foglalkozik. Évődő, jó ütemű, fordulatos párbeszédekben bomlik ki a két főszereplő megismerkedésének története.

3. Az Elisabetta Vernier-rel készült villáminterjú egy szimpatikus hölgyet mutatott be. Vele ellentétben viszont a kiberpunk létjogosultságában – mint önálló műfajban – nem hiszek. A Neurománc, a Schizmatrix megtette hatását, nehéz újat mondani úgy, hogy csak a kliséket használjuk. (Habár a Rainbows End azért ütős darab). A kiberpunk (cyberpunk?)  akkor számított újdonságnak, amikor a számítógép helyett is komputert írtunk és mondtunk; viszont mint science fiction elem egyre inkább továbbfejlődik és más tematikai elemekkel (például kozmológiával, mint Greg Egan Karantén-jában) társulva bukkan fel.

Jó, hogy az olasz hölgy figyelemmel kiséri műve magyar fogadtatását, kívánom neki, hogy ne keseregjen ezen túl sokat…

Azt hiszem, elolvasom a ClipArt-ot.